Légy alázatos!


A saját felekezetemben nemigen gyakorlat, hogy térdet hajtsunk az Isten előtt. Történelmi okai vannak, aminek egyelőre nem találom a hiteles forrásait. Emberek akarták őseinket térdre kényszeríteni, hogy tagadják meg református hitüket és számukra hamis Istenképet imádjanak.. Nem erre akarok fókuszt mutatni, nem is fejtem ki jobban. Két igét hoznék hasonlatnak:

11,4 Viszont mit mond neki az isteni kijelentés? „Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet a Baalnak.”(Királyok I. könyve)
3,2 A király összes udvari embere, aki csak a királyi udvarban volt, térdet hajtott és leborult Hámán előtt, mert így parancsolta a király. Mordokaj azonban nem hajtott térdet, és nem borult le.(Eszter könyve)

Erről volt tehát szó, és ha belegondolunk ez tőlük bátor tett volt, igazi tanúságtétel. Csakúgy, mint mostanság , az elmúlt években azoké az embereké, akik nem tagadták meg Krisztust az Iszlám Állam előtt. Ezzel a viselkedéssel a véleményem szerint nincs is baj. Azonban eltelt sok-sok év és magunkban hordozzuk a megbocsátani nem tudás terhét az ezeket a bűnöket elkövetőkkel szemben, sőt, igazából a jelenlegi katolikus felekezettel szemben is. Nem arról van szó, hogy a katolikus tanításokat el kellene fogadnunk, mert elég sok eltérés van közöttünk. De megbocsátani meg kellene. Minden hívőnek a maga szívében rendezve a dolgot. Merthogy a meg nem bocsátással vétkezünk Isten ellen. Ezt jól ki is mutatjuk, mert nem alázzuk meg magunkat előtte. Nem hajtunk térdet előtte. Biztos van aki igen, de a legtöbben nem. Pedig Isten igéje szerint ez egy bevett gyakorlat az ő egyházában. Legfőképpen imádság közben. Egy csokorba gyűjtöttem ennek bizonyítékait. Olvasásra ajánlom:

54Amikor Salamon befejezte ezt az egész imádságot és könyörgést, amellyel imádkozott az ÚRhoz, fölkelt az ÚR oltára elől, ahol térdelt, és kezét az ég felé terjesztette. (A királyok első könyve 8. fejezet)
14Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, 15akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: 16adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; 17hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva 18képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; 19és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig. 20Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: 21azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.( Pál levele az efezusiakhoz 3. fejezet)
11Mert meg van írva: „Élek én, így szól az Úr, bizony előttem fog meghajolni minden térd, és minden nyelv megvallja majd, hogy én vagyok az Isten.”( Pál levele a rómaiakhoz 14. fejezet)
10hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; 11és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.( Pál levele a filippiekhez 2. fejezet)
nincs több Isten nálam, igaz Isten és megtartó nincs kívülem. 22Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több! 23Magamra esküdtem és igazság jött ki számból, egy szó, mely vissza nem tér: hogy minden térd nékem hajol meg, rám esküszik minden nyelv! (Ésaiás próféta könyve 45. fejezet)
1Jaj azoknak, akik jogtalan rendeleteket hoznak, és irataik csak terheket rónak ki. 2Mert elnyújtják a nincstelenek perét, megfosztják jogaiktól népem szegényeit. Az özvegyeket kizsákmányolják, és az árvákat kifosztják. 3De mit csináltok majd az ítélet napján, amikor megjön a távolból a pusztulás? Kihez futtok majd segítségért, hol hagyjátok kincseiteket? 4Aki nem térdel a foglyok közé, a legyilkoltak között esik el. Mindezzel nem múlt el haragja, keze még ki van nyújtva.( Ézsaiás próféta könyve 10. fejezet)
9,5 Az esti áldozatkor pedig fölkeltem onnan, ahova leroskadtam, majd megszaggatott ruhában és köpenyben térdre hulltam, imádkozva emeltem kezeimet Istenem, az ÚR felé,( Ezsdrás könyve Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája 2014)
6,11 Amikor Dániel megtudta, hogy ez az irat alá lett írva, hazament. Emeleti szobájának ablakai azonban nyitva voltak Jeruzsálem felé, és ő napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta.( Dániel próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
7,60 Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt! És amikor ezt mondta, meghalt.
9,40 Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott, azután a holttest felé fordulva ezt mondta: Tábita, kelj fel! Ő pedig kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült.
20,36 Miután ezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott.
21,5 Amikor pedig eltöltöttük ezeket a napokat, és elindultunk, hogy utunkat folytassuk, valamennyien elkísértek bennünket feleségükkel és gyermekeikkel a városon kívülre, és a tengerparton térdre esve imádkoztunk.( Az apostolok cselekedetei Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája 2014)

Hol vagyunk mi ettől? Miért is nem csináljuk? Kényelmetlen? Bizony vannak ilyenkor gőgös, haragos megnyilvánulások a dologgal szemben. Pedig itt nem arról van szó, hogy evilági hatalom előtt kell meghajolni, nem is kényszer. Ez az alázatról szól. Az alázatnak pont, hogy kényelmetlennek, akár cikinek is lehet lennie. Hogy alázod meg magad, ha  nincs benne semmi erőfeszítés,  ha önmagadat nem tagadod meg? Hogy követed így Jézust? Az Ó- és újszövetségben egyaránt így imádkoztak az emberek, az egyszerű szolgától Mózesig, az apostolokig. Azt is összegyűjtöttem mit mond Isten az alázatosokról:

Mózes negyedik könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
12 [...] 3Ez a Mózes pedig igen alázatos volt, a földön élő minden embernél alázatosabb.
 A zsoltárok könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
25 [...] 9Az alázatosakat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosakat.
10 [...] 17Az alázatosok kívánságát meghallgatod, URam. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet,
34 [...] 3Az ÚRral dicsekszik lelkem. Hallják ezt az alázatosak, és örülnek.
37 [...] 11Az alázatosak öröklik a földet, és teljes békességet élveznek.
69 [...] 33Látják ezt az alázatosak, és örülnek. Ti, Istent keresők, éledjen szívetek!
76 [...] 10Mert ítéletet tart az Isten, szabadulást ad a földön az alázatosaknak. (Szela.)
147 [...] 6Támogatja az ÚR az alázatosokat, de porig alázza a bűnösöket.
 A példabeszédek könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
15 [...] 33Az ÚR félelme bölcsességre int, és aki tisztességet akar, előbb legyen alázatos!
18 [...] 12Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos.
29 [...] 23Megalázza kevélysége az embert, az alázatos lelkűt pedig tisztelet övezi.
3 [...] 34A csúfolódókat ő megcsúfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.
16 [...] 19Jobb szelíd lelkűnek lenni az alázatosok közt, mint zsákmányon osztozni a gőgösök közt.
Mikeás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
6 [...] 8Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.

A záró mondat! Légy alázatos Isteneddel szemben! Testvéreim, kezdjük el gyakorolni az alázatot! Ne legyünk gőgösek, kevélyek, felfuvalkodottak! Térdelj le Istened előtt és gyakorold ősatyáink Istenimádatát.

Van egy mondás, „az igazi férfi csak Isten előtt borul térdre!”

De előtte kötelező!

Szeretettel, Farkas Csaba

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Látogatás a "Mágusiskolában"

Hű barátunk

Nem értik a kegyelmet