Ácsmunka késztetésre
Álmodtam Jézussal. Szürreális volt, olyan ami túlmutat mindenen amit a valóságban ismerek. Nem az az idealizált jóképű férfi volt akivel szobrokon meg freskók falain lehet találkozni. Egy kis hajóval kötöttünk ki a partra, rengeteg ember közé. Azt mondta nekem, tévedsz, nem én vagyok, mi vagyunk. Csak ennyi, semmi hosszú okfejtés vagy valami. De mégis tudtam, hogy ő az, igazából akkor ismertem fel. Azonnal a földre vetettem magamat, éreztem ahogy elhasalok a talajon, még az arcomat is a hűvös földre borítva, onnan néztem föl rá ezután még egy kicsit. Aztán már indultunk is a hajóval a sok ember között akik a partról, a sekély vízből, kis kidudorodó homokpadokról mind őt figyelték. Reggel amikor felébredtem és a fáradtságtól félálomtól dülöngéltem eszembe jutott a tegnap este olvasott lukács evangéliumi-i ige. Jézus meggyógyítja a bénát (Mt 9,1-8; Mk 2,1-12) 17Amikor az egyik napon tanított, és körülötte ültek a farizeusok és törvénytudók, akik Galilea és Júdea különböző falva