Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2019

Környezetszennyezés

Kép
Hamarosan, néhány hét múlva, Nagypéntek előtt néhány nappal öko nap lesz abban az iskolában ahová a gyermekem is jár. Ez egy nagyon szép kezdeményezés, illetve inkább már hagyomány, mivel az intézmény elnyerte már az  Ökoiskola címet is. Bizonyára terítékre kerül a környezetszennyezés és még sok más fontos dolog amiről beszélni kell. Eljátszottam a gondolattal, mi lenne akkor, ha a lelkünk szennyezettségi fokát is mérni lehetne. Valahogy idevágna erre a napra erről is beszélni az iskolások előtt, még akkor is ha lenne jó pár diák aki már az első néhány mondat után grimaszokat vágna. Mondhatni egy "pofavizittel" az első durva mérés, a sacc már meglenne. Még jobban lehet ezt a lelki szennyeződést mérni verbális megnyilvánulásaink alapján. 45A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, a gonosz ember pedig a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.(Lukács evangéliuma 6. fejezet) A környezetszennyezés elleni egyik védelmi leh

Barátaim, rómaiak!

Kép
A tegnapi napon érdekes beszélgetésbe elegyedtünk odahaza egy film kapcsán, ahol is a Jézus Krisztust keresztre feszítő rómaiak közül valaki Isten fiának követője lett. Felmerült a kérdés, vajon valóban megtörténhetett ez? Nem nyughattam, elő a Bibliát, megnéztem mind a négy evangéliumban a Jézus haláláról szóló részt az Egyszerű fordításban és a Magyar Bibliatársulat fordításában is. Most utóbbiból jönnek az igerészek:  39Amikor pedig a százados, aki ott állt vele szemben, látta, hogy így lehelte ki a lelkét, ezt mondta: Bizony, ez az ember Isten Fia volt! (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014) Márk evangéliuma 15. fejezet) 54Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: Bizony, Isten Fia volt ez!(Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014) Máté evangéliuma 27. fejezet) 47Amikor a százados látta, hogy mi történt, dicsőítette Istent, és így szólt: Ez az ember valóban igaz vo