JÉZUST így követni jó!

Füle Lajos

Az szóljon, akit megmosott a Vér,

az vallja: JÉZUST így követni jó!

Bizonyságtétel nélkül mit sem ér

a misszió.

Minden pénteken összejövünk a kórházi kápolnában reggel 7.00-kor, hogy imádkozzunk, beszélgessünk, együtt dicsérjük Isten énekkel. Kicsiny közösséget alkotunk és én hiszem, hogy Isten szeretete tart bennüket össze. A legutóbbi pénteken is így volt. Egy ismeretlen férfi is jött közénk, együtt imádkoztunk és beszélgettünk. Engem ez az ige ragadott meg miután átgondoltam a mai reggelt.

Ján. 6.2: És nagy sokaság követte Őt, mivelhogy látták az Ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken.

Ez a férfi, testvérünk Krisztusban elmondta miért is jött a Kórház kápolnájába. Hálát adni a gyógyulásokért amelyek itt ezen a helyen családjával és vele történtek. A gyermekeinek és neki is volt mandula műtétje itt és felépültek. Mondhatnánk, hogy nem nagy kunszt, ettől volt úgy oda? Ha nincs mandulaműtéte ennek a férfinek, lehet, hogy már nem élne, vagy keserves szenvedéseken ment volna át. Amikor kivették a manduláját kiderült, hogy rosszindulatú daganatot tartalmazott. Semmi sem utalt rá, mégis időben megmenekült. Ha valaki már átment ilyenen és hellyel közzel volt kapcsolata Istennel az tudja, szívében teljes bizonysággal érzi, hogy nem véletlen volt. 

Sok bizonyságot hozott nekem is a 2016-os évet is magába foglaló időszak imádság és gyógyulás szempontjából. Azért időszakot és nem egy évet mondok, mert az első ilyen megtapasztalásomat is helyénvalónak érzem megemlíteni. amikor a feleségem Csilla kórházba került egy tüdőszűrésen felfedezett folt miatt én kétségbe estem. Testileg és lelkileg is nagyon megviselték, a körülmények, a nagyon kellemetlen vizsgálatok. Az eredmény felemás volt, ugyan minden közvetett vizsgálat kizárta a rák kockázatát, de közvetlen szövettant akart az orvos mellkasi műtéttel csinálni, mivel másként nem fért a folt eredetéhez hozzá. Csilla elzárkózott ettől mert nem volt meggyőző a számára, hogy miért is kell ezt megtenni, ha az ultrahang, a tüdőtükrözés szerint minden rendben van. Tetszenek tudni, "saját felelősségre". Egy gyógynövényes könyv került valahogy a kezünkbe, már egyáltalán nem emlékszem, hogy hogyan. Valami olyasmi állt benne, hogy Isten patikája. A zánkai nagypapa hozott nekünk egy kedves ismerősétől teakeveréket, pontosan erre a problémára. Úgy emlékszem 2 hónap múlva kellett kontrollra menni és addig minden este elkészítettük és Csilla fogyasztotta. Bátortalanul, inkább csak vágyakozva a gyógyításra, alig szavakba öntve, rendszeres imaélet nélkül könyörögtem. A kontroll, ami már a második CT vizsgálat volt, elkészült. Én ott remegtem amikor a feleségem bement a lelettel a főorvoshoz a tüdőgondozóba. Amikor kijött elmondta, hogy a doktor gyógyultnak nyilvánította, a folt eltűnt.

Csak később tudtam meg, hogy a papa is imádkozott érte, ő előbbre járt sokkal nálam a hitben abban az időben. És sejtem, hogy mások is imádkoztak érte, talán az is, aki most ezt a bejegyzést elolvassa.

Amikor lelkipásztorunk Róbert imaközösséget hozott létre a missziós csoport imakérő jegyek ötletére alapozva több beteg is került elénk, akikért imádkozni kezdtünk. Egy 12 éves fiú és egy idős bácsi. A bácsi már elment közülünk. Hogy miért is említem meg mégis? Őt a hasonlóan öreg, 80 év feletti felesége ápolta aki megtört a feladat súlya alatt. A lánya mesélt róla, kapott egy imakérő jegyet, kitöltötte és mi imádkozni kezdtünk értük. Ismerjük az élet rendjét, megszületünk, felnövünk, élünk, megöregszünk, meghalunk. Amikor kérünk, Isten akaratán belül könyörgünk. Kértük, hogy ha az Úr akarja, gyógyítsa meg őt, adjon erőt a mamának az ápoláshoz, Kellő erőt mindhármójuknak a teher viseléséhez.  Amikor legközelebb találkoztam Annával, a bácsi lányával örömteli hangon fogadott.

- Képzeld mi történt, a mamát meglátogatta a testvérem váratlanul, és most teljesen felélénkült, erővel telt meg.

Arról a testvérről lehetett szó aki ritkán, alig-alig jön haza. Talán egy évben egyszer... A továbbiakban sokat beszélgettünk Annával Istenről, a biblia olvasásáról, mai igét fogadott el a mamának, majd nemrég ő is olvasni kezdte az interneten. úton van, mint mindegyikünk.

A 12 éves fiú. Ez volt életem egyik legnagyobb hitbéli katarzisa, minden túlzás nélkül állíthatom. Nem azért, mert az előző csodák (direkt használom ezt a világban elbagatelizált szót) nem voltak nagyok, hanem mert itt ismertem fel azt, a csodát igazán. Egy dobai leltározási napon együtt dolgoztam a pszichiátriai centrum egyik nővérével. szürke nap volt, koszos, lelakott szobák, alkoholisták, egyéb szenvedélybetegek között. Zsuzsa a nővér is komornak tűnt, még a szokásosnál is komorabbnak. Bár nem voltam valami bátor, úgy éreztem, olyan KÉSZTETÉSEM volt, hogy meg kell szólítanom.

- Őööö, van nálunk a gyülekezetben egy imaközösség, másokért szeretnénk imádkozni. 

És már toltam is a kezébe az imajegyet, kb azzal a gondolattal, hogy csak legyek gyorsan túl rajta. Furcsa így visszagondolni, amikor az ember át próbálja ugorni saját magát. Ő elvette, nem sokat mondott, sőt mintha még haragosabb is lett volna. Odébb mentünk és zsörtölődött is kicsit:

- Minek ezt a sok ócska holmit itt számolgatni, nem viszi el ezt innen senki.

Aztán egyszer csak megállt és azt mondta, bár tökéletesen pontosan nem tudom visszaadni:

- Miért ilyen igazságtalan az Isten, a 12 éves unokaöcsém csontrákos.

Hát, nemigen tudtam mit mondani, vagy amit mondhattam volna, vmi ügyefogyott módon megvédem az Istent, az visszatartódott bennem. Tovább mentünk, megcsináltuk a leltárt. Amikor végeztünk és már indultam tovább utánam kiáltott, majd utánam sietett. A falhoz nyomta az imakérő jegyet és felírta rá a srác nevét.

Én megköszöntem és eljöttem. az úton Veszprém felé fel voltam rendesen kavarva. Az asszony aki haragudott Istenre, megszóllíttatott, megmunkáltatott és imádkozni kezdett. Mert ne legyen kétsége senkinek, ha te azt kéred valakitől, hogy imádkozzon a te ügyedben, még ha el is akarod ezt a késztetésed az átruházással leplezni valahogy, már imádkoztál. Már Isten felé fordultál.

Imádkoztunk a srácért. Sokszor az imaközösségben és otthon is. Egy hónap után felhívtam a nővért telefonon. A fiú műthetővé vált, hatottak a kezelések. Tehát eddig menthetetlennek tartották! Aztán rá fél évre. A fiú megérte a 13. születésnapját. Aztán nemrég, a fiú újra tanul járni, már mehet 4 órát iskolába és BOLDOG!

Azóta is eltelt egy-két év ...

Dicsőség a mindenható Istennek, Mennynek és Földnek teremtőjének! Mindörökké Ámen.