Bódi Mária Magdolna, ahogyan én látom

2015-ben volt egy pályázat "Bódi Mária Magdolna, ahogyan én látom" címmel. Reformátusként erről egészen más véleményem van, mint ennek a fiatal hősnek az egyházában, a katolikusban. Más ugyan, de nem negatív. Én nem egy újabb szentté avatható halottat látok benne, hanem ahogy a Szentírás is fogalmaz :

15Köszöntsétek Filologoszt és Júliát, Néreuszt és nőtestvérét, valamint Olimpászt és a velük lévő szenteket mind! (Pál levele a Rómaiakhoz, 16. fejezet)

Ő valaki, akinek a nevét fontosnak tartja Isten, hogy halála után is fennmaradjon. Írtam erről a hithősről egy esszéverset, amatőr, de szívből jött létre.

- Esszévers, mit ihletett a Lélek Magdiról -

Zakatolnak a gépek, forognak a kerekek, sivár, szürke elégedetlenség. Háború vetít homályt kőszívbe zárt rideg lelkek elé, s ők csak a monotonitásba menekülnek. Távol a fény, közel az árnyék, s ő, a kígyó szándékú sötét gondolat csak gúnyt serkent, csak reményt fojtogat.

Ember közt jár a játék és űz csalfa dolgokat. Istent átkoz, kéjvágyat hoz, romlásba bújtat gondokat. Nem lát senki, nem vár senki örömöt, szívboldogságokat, de hitvány álmot kergetnek munkásemberek , körbe-körbe járva rendkívül sokat. Álmot, mit ki kínál hazudik, s leple mögött ott a kárhozat.

Ide tér be Napderűvel, érintetlen szűzi fővel valaki, ki Mária Magdolna nevét viseli. Horda támad acsarkodva, megkísérti, űzi-vonja, de megingatni sem tudja. Hogy tudná, hisz Krisztusé ő, szeretete körbefonja, védi, óvja.

Dolgozik a lány, nem kivétel, asztalán van bor és étel. Elvesz, s kínál, bátran szeret, nem viseli jól a vicceket. Követ nem dob, vív kenyérrel, ízét feni szent igével. Harca fénylik, célját elér, ködöt, s párát vágni széjjel. Azt a homályt, amit itt lelt, amiért jött, hívta őt el valaki... Aki Aki.

Nemes tettel cselekvé az Istent, hol szükség van rá, ott mutat mindent. Kegyelmet nyer sok általa, felhangzik, hív Krisztus szava. Véle Jézus gyújt, parázslik, lángot lobbant fényt kiált itt. Így telnek a hónapok, szívek tárva, mint ablakok.

A sötét árnyék nyughatatlan, csapdát készít, mély kürt harsan. A zsákmányra vágyó farkas dühös éhordítása ez. Forog újra a gépezet, vörösre festi a réteket. Elér meddig, talppá válik, bakancs csattan, húsra vágyik.

Közben Magdi csalhatatlan, fülét súgja égi szólam, s ő imával válaszol, “megőrzöm és őriztetem tisztaságom s becsületem.” Gyermekek közt szolgál vígan, derűvel oszlat bút a háborúban. Nyáját gyűjti serényen az üzem leányapostola, célját és küldetését nem feledi ő soha. Magot hint el, öntöz ha kell, és a növekedésben sohasem mostoha, vele van bő szentlélekkel a mi Atyánk hű hona.

Sejti érzi, mégse féli ki közeledik az ostoba, kit elrendelt az ég vagy pokol, bűnös lelket ő nem okol. Ki lehet az orv, goromba, eszét vesztett mérges gomba? Csak pusztítani akar, s vétkes dolgát elintézni, kéjes vággyal ittasulni hamar. Belép vassal, bősz agyarral, újkor rémes fegyvere. Futhat tőle nép és ember, utoléri gyors keze.

Mégis, szembeszáll és önfeláldoz, egy gyenge lány, de erős lélek, példát mutat, hittel áldoz, “Uram Király végy magadhoz!”
Hogy megvédte-e ez a többit? Farkastól a pásztor holt itt, ez minden mit biz tudunk. De reményt keltő ez a látás... Elűzhette az ordast a hit! Mi lehetne rettentőbb a bőrbe bújt Sátánnak, mint hit pajzsával elé álló, fohászkarddal felkiáltó szent életű Magdink.

 Sötét angyal testét győzte, vérét vette, de nem ülhetett diadalt, mert Magdi nevét zengi kórus hangján a mennyei zivatar! Dörgő égbolt földig hajol, felemeli a lányokat, Magdit s a többit kiket nem említ se papír se gondolat. Így teremt Úr dicső glédát, szeretetet, reményt, békepártokat, kegyelméből való példát, csodálatos mártírokat.

Litér, 2015.01.24.

Ma a reformáció napján, a folyamatos megújulás jegyében úgy gondoltam Isten felé engedelmes és alázatos tett, ha egy katolikus hithősről emlékezem meg.