Mai ige pro és kontra


A Mai ige áhítatos füzet (buzdító üzenetek minden napra) igen elterjedt magyar hazánkban. Sok kritikát és dicséretet is olvastam már róla, így idejét érzem annak, hogy saját álláspontot is kialakítsak a kiadványról. Nem titok, rendszeres olvasója vagyok, de nem kizárólag ez a füzet szolgál nekem a napi lelki tápláléknak. Azt előre leszögezem, hogy az álláspontom se a kritikusoknak se a dicsérőknek nem lesz megelégedésére.
Mi célt szolgálhat egy ilyen kiadvány? Elsőre az jut eszembe, hogy igemagyarázat. Egy kedves gyerekdal összefoglalja ennek lényegét az Apcsel 8,26-40 alapján.

Főember az úton, kocsi rázza,
A kezében nyitva Bibliája,
Ámde nem értheti,
Nincs, aki azt neki
Magyarázza.

Küld az Isten Lelke magyarázót:
A kincstárnok látja, Fülöp áll ott! –
Az írás úgy tanít,
Az, kiről szó van itt:
Te Megváltód!

Amikor az úton vízhez érnek,
A szerecsen így szól: ,,Keresztelj meg!’’
– Szállj reám, Szentlélek,
Tarts meg, amíg élek,
Keresztyénnek!

(szerző: Siklós József)

Tehát ha mai modern formában igét akarunk magyarázni pl. egy napi igés füzetben (ami szerintem jó ötlet) akkor annak alapvetően Krisztushoz kell vezetnie megtérésre.

Vegyük sorra amiket össze tudtam gyűjteni a Mai igéről:

Pro:
  • modern érthető nyelvezet és megjelenés
  • ingyenes terjesztés*
  • a tapasztalatom szerint Isten szól a kiadványon keresztül
  • a mai modern ember világi élete felől közelit 
Kontra:
  • sikerevangéliumot hirdet
  • a Biblia helyett olvassák
  • keveredik benne az igei bölcsesség és az emberi bölcselkedés
Hogy a fenébe van ez, akkor most jó vagy nem jó ez a kiadvány? Véleményem szerint a különböző felekezetek más-más kegyességet gyakorolnak és ez a kiadvány egy olyan kegyességet fogalmaz meg ami olykor elhajlik az általam elfogadható kegyességtől, ugyanakkor Isten mégis felhasználja üzenetének közvetítésére. Istennek semmi sem lehetetlen.

27Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól. (Jakab levele 1. fejezet)

Nézzük a példát:



A jó cselekedetek összefoglalása, az arra való buzdítás benne van az elmélkedésben. Ugyanakkor van egy kulcsmondat ami nem fér a fejembe. "Ha olyan életet szeretnél élni ami igazán számít, élj úgy, hogy a világ örüljön neked és annak amit tettél." 

Ez most több tematikus idézet a bibliából (elnézést, de a helyeket most kihagyom.):

10Most tehát az embereket akarom meggyőzni vagy Istent? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.

6Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből,

19Ha a világból volnátok, a világ mint övéit szeretne titeket. De mivel nem vagytok e világból valók – hiszen kiválasztottalak titeket a világból –, gyűlöl titeket a világ.

1Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba. 2Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. 3Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig már a világban van. 4Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van. 5Ők a világból valók, ezért a világ szerint beszélnek, és a világ rájuk hallgat. 6Mi Istentől valók vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét.

A helyes mondat az lenne, Ha olyan életet szeretnél élni ami igazán számít, élj úgy, hogy az Isten örüljön neked és annak amit tettél. Miért? Mert aki ismeri a Bibliát tudja, hogy a világ és annak fejedelme mit jelent. És egy igemagyarázónak nem szabad kevernie a szezont a fazonnal. A Biblia nyelvezetében a világ nem pozitív és annak nem akarunk tetszeni. 

A folytatásban benne van, hogy miért lettünk megváltva ... Tényleg ezért lettünk megváltva?

16Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.(János evangéliuma 3. fejezet)

Ne kavarjon meg, Isten szereti a világi (bűn alatt élő) embert, ezért tette meg áldozatát minden emberért. De azt amit a világ jelent, magát a bűnt, gyűlöli. Alapvetően azért lettünk megváltva, hogy örök életünk legyen közösségben az Atyával. Ez az elmélkedés így lekorlátozza az igét erre a világra és nem utal a mennyei távlatokra. Kérdés, minden napi elmélkedésben meg kellene ennek jelennie? Ha odakívánkozik igen, az a nagyobb baj, ha szinte soha nem jelenik meg. Ha csak az elmélkedésben megjelenő igére koncentrálunk akkor egyébként igaz lehet a cél, hogy mint Krisztusban újjáteremtett ember (újjászületett) jó cselekedeteinkkel lehetünk a világ világossága, illetve rajtunk keresztül maga az Úr Jézus. De nem ezért lettünk megváltva.

Ha az igemagyarázat egyoldalú, pl. nem fed hanem csak buzdít, akkor az hamis képet fest, hamis kegyességet. Vagy hogyan őrizzem meg magamat tisztán a világtól, ha annak akarok tetszeni?

Tehát lehet a kiadvánnyal kapcsolatban kritikát megfogalmazni tény és való. De lehet, hogy egyszerűen nem úgy gondol itt a világra az író, mint én. A kiadvány szerkesztői a következőt mondják:



Megvan bennük azért a kellő alázat ahhoz, hogy Isten lelkét kérjék mindenki számára az üzenet megértéséhez. Számomra ez azt is jelenti, hogy nem kell mindennel egyetértenem azzal kapcsolatban amit leírnak, vedd kezedbe a Bibliát és gondold át Isten lelkével közösségben. Ez fejlődés, mert a régebbi kiadványokban erre nem emlékszem pont így. Vélhetően a kritikai hangokra hallgattak azaz megfogadták a feddést.

Eddig inkább csak kontra volt, most jön a pro.

Isten többször üzent számomra és a feleségem számára is a napi igék és a hozzá kapcsolódó elmélkedésen keresztül. Amikor mai igés üzenet, az aznapi bibliaóra beszélgetései, bibliaolvasás, hitmélyítő könyv olvasása és nem utolsó sorban imádság közbeni gondolatok összefüggéseiben egy konkrét élethelyzet, válság kérdéseire megfelelnek számodra, feddnek, buzdítanak, vigasztalnak, parancsot adnak amelyből aztán a lélek gyümölcsei származnak akkor ott Isten cselekszik. Hogy értsük, a Mai igéból tud jönni ilyen üzenet, egy pletykalapból biztosan nem.

Miért ilyen a nyelvezete, megjelenése ennek a kiadványnak? A mai ember nem fog szentképes freskókkal, templomokkal illusztrált dolgot könnyen a kezébe. Ez olyan, mint a zene. A mai modern gyülekezetek modern hangszerelésű és dallamvilágú dicsőítő zenét játszanak. Elvetik a régit (pl. orgona), mert nem tudnak vele azonosulni. Eredetileg a kiadványok tartalma jól tudom angolszász, amerikai társadalom számára készült, és ami számunkra ebből nehezebben emészthető az nekik érthető. A példákra gondolok itt. A mai embernek nem a mezőgazdaságon, hanem a mai viszonyokban érthető fogalmakon keresztül lehet magyarázni az igét. Ez nekem személy szerint néha sok, vagy épp giccses, olyan amerikai, ezt nem tudom másként megfogalmazni.

Összefoglalóan azt hiszem, hogy a Mai ige önmagában kevés. Figyelemfelhívó lehet  ugyan, egy meghívó Isten közelébe, de nem helyettesíti a közösséget, a lelkipásztort és a Bibliát sem. Sajnos felekezettől függetlenül vannak olyan igehirdetők, kiadványok stb, amelyek még a Mai ige színvonalát sem érik el. Ha Istent imádságban kérve olvassuk akkor a Szentlélek útmutatást ad. Ha bizonytalanok vagyunk és csak keressük Istent akkor pedig érdemes felkeresni általunk hitelesnek tartott keresztyén hívőnek ismert embereket, lelkipásztorokat és beszélgetni velük, feltenni a kérdéseinket.

Így ezekkel a feltételekkel és gondolkodó elmével javaslom olvasásra a Mai igét.








Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Látogatás a "Mágusiskolában"

Hű barátunk

Nem értik a kegyelmet