In memoriam Nagy Lajos

2019.06.21-én a késő esti órákban elhunyt Nagy Lajos esperes úr, nyugalmazott kórházi lelkész. Megemlékezésem Lajosról személyes lesz és minden objektivitást nélkülözni fog. Azt tartom fontosnak és azt tudom elmondani, hogy számomra ki volt ez az ember, mit jelentett és jelent majd a jövőben is az ő személye. Ha nagyon egyszerűen akarnék fogalmazni, Lajos egy hitvalló lelkipásztor volt aki a világot beborító sötétségben fáklyatartó volt és világított, mert Isten szolgája volt, Isten fényében pedig árnyékot vetett, mert ember volt. Ez az árnyék olykor igen kínozta őt, de sohasem akkor amikor Igét hirdetett. Az ő fáklyája is, mint megannyi szolgatársáé, emésztő tűzzel égett és világított.

3Jön a mi Istenünk, nem hallgat. Előtte emésztő tűz, körülötte hatalmas szélvihar. (A zsoltárok könyve 50. zsoltár)

Csaknem egy évtizeddel ezelőtt ismertem meg a tiszteletes urat a Csolnoky Kórházban. "Lelkigondozó" ez volt kiírva a lift melletti apró kis üvegfalú iroda ajtajára és sikerült végre egyszer annyira mélyre kerülnöm lelkileg, hogy bekopogtassam rajta. Hálás vagyok Istennek, hogy engedte olyan helyzetbe kerülnöm, hogy mindez megtörténhessen. Ez így értelmetlenül és furcsán hangozhat, de ha egyszer megtér az esetleg még nem hívő olvasó, garantálom, hogy meg fogja érteni. Lajos barátságosan fogadott és miután magunkra zárta az ajtót, hogy senki se ronthasson ránk miközben kiöntöm mindazt ami a lelkemet nyomja, végighallgatott. Nem marasztalt el senkit történetem szereplői közül, bár együttérzésből azért nem mondta semmire, hogy nincs igazam, nehogy még jobban a mélybe taszítson. A szakadék széléről ez már könnyen ment volna. Nem kezdett hosszas tudományos pszichés kezelésbe és beszélgetésbe, hanem amint elérkezettnek találta az időt, ami hamar eljött, már az első beszélgetésünkkor, Jézusra mutatott. Az egyetlen személyre aki segíteni tudott. Kifaggatott kicsit, hívő vagyok -e, mondtam nem. Vannak a szűkebb, bővebb családnak keresztény tagjai? Mondtam nem. Rámutatott, hogy igazából ez itt a problémák gyökere.

Jézus mondta:

7Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, 8és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. 9Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza! (Márk evangéliuma 10. fejezet)

Ez volt Lajos tanácsa, és Isten első parancsa a számomra. Egy olyan parancs aminek a mibenlétével a rokonságunkban senki sem volt tisztában. Ebben annyi szeretet volt felém és a feleségem, a gyermekem felé, de annyi feddés is volt benne számomra, amennyi akkor szükséges volt. Néhány alkalom után a felségemmel is elmentünk hozzá, majd arra az elhatározásra jutottam, hogy szeretnék megkeresztelkedni. Ezután a beszélgetéseink felnőtt keresztségre való felkészüléssé váltak. A szentgáli református templomban keresztelt meg a feleségem, a gyermekem és feleségem édesapja jelenlétében. Bajuszpapa (kislányom kezdte el így hívni őt) lett a harmadik ajándék Istentől a számunkra. Az első a feleségem volt, a második pedig a kislányunk. Ezt így ennyi év távlatából látom csak igazán tisztán. 

Lajos elindított engem, sokáig a gyülekezetébe jártunk istentiszteletre, majd diszkréten a háttérbe húzódott, hogy átadjon bennünket az egyházi rend szerint a lakóhelyünkhöz tartozó Litéri Református Gyülekezetnek. A továbbiakban is pásztorolt azonban, ha szükség volt rá, mindig ott volt egy beszélgetésre. Amikor kislányom keresztelője szóba került a feleségemmel közösen úgy gondoltunk, hogy csak Lajos lehet az aki ezt megteheti. Én, hogy az Isten törvényének engedelmeskedjek ismét megkértem a feleségem kezét, hogy Isten színe előtt is fogadalmat tehessünk egymásnak. Így sorrendben esküvőnk megáldása, majd a kislányunk keresztelője következett.

Tiszteletes úr egészségügyi állapota egyre nyilvánvalóbb lett számomra, bár sohasem mondta, nem is panaszkodott. Több évnek kellett eltelnie, mire a "páli tüske" amit hordoznia kellett kiderült, én is tudomást szereztem róla. Sok vihar és megpróbáltatás érte őt, kísértés és nyomorúság, csakúgy, mint engem is azóta is. Én sokszor, amikor kellően a jézusi sziklán állok meg tudok állni ezekben, de van amikor elbukom. Azt hiszem a tiszteletes úr is így volt ezzel. De mindig kéznél volt számára az imádság és a szentírás, amit sohasem mulasztott el tanulmányozni még ennyi év után sem. És minden hívő ember számára aki ezen a világon az Ige fáklyatartójaként szolgál megvan ez a kapaszkodó, ez a biztosító kötél, hogy el ne vesszen.

16Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János evangéliuma 3. fejezet)

Ezzel a bizonyossággal búcsúzom Lajostól, mert barátsággal fogadta tőlem, hogy így szólítsam őt találkozásainkkor és ne a hivatalos protokoll szerint. Azonban most helyénvalónak érzem, hogy így is tisztelegjem előtte:

Isten hozzád esperes úr!