Orvosnak lenni

Tegnap este együtt olvastuk feleségemmel a Bibliát, nemrég kezdtük el Lukács evangéliumát. Miért pont ezt? Eddig igazából fogalmam sem volt róla. Tegnap ő azt mondta, hogy ezt a szakaszt még nem hallotta, és valóban igazából még nekem sem tűnt fel valahogy soha. Furcsa nem? Ó hát persze, Jézus gyógyított, tudjuk, mi újat mondhatna ez bárkinek is, ezt mindenki tudja, 2000 éves történet. Olvassuk el.

Jézus sok beteget meggyógyít (Mt 8,16-17; Mk 1,32-39)
40Napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította őket. 41Sok emberből ördögök is kimentek, és ezt kiáltozták: Te vagy az Isten Fia! De rájuk parancsolt, és nem engedte őket beszélni, mert tudták, hogy ő a Krisztus.
42Napkeltekor pedig elindult, és kiment egy lakatlan helyre. De a sokaság megkereste őt, odamentek hozzá, és marasztalták, hogy ne menjen el tőlük. 43Ő azonban ezt mondta nekik: Más városokban is hirdetnem kell az Isten országának evangéliumát, mert ezért küldettem. 44És hirdette az igét Júdea zsinagógáiban. (Lukács evangéliuma 4. fejezet)

De este megragadott valami. Napnyugtakor kezdte, napfelkeltéig abba sem hagyta. Mindenki ment hozzá, tehát mindenki aki csak a környéken volt, gyógyulni ment, betegségből, megszállottságból, testi és lelki eredetű bajokból. Annyi volt a rászoruló, Jézusra szoruló ember, hogy bár egész éjszaka gyógyított, még hajnalban is utána mentek. Tehát nem gyógyított meg mindenkit. Nem jutott rá a sor mindenkire. Ő azonban nemet mondott, mert tovább kellett mennie. Elvégezte a gyógyítással ami a célja volt, tanított. Tanította Isten országának evangéliumát. Azt mondta, "más városokban is hirdetnem kell ..." Tudjuk, ha olvassuk tovább az evangéliumokat, hogy mindenütt gyógyított.



Ma reggel a feleségem, miután elolvastuk a reggeli rövid elmélkedést, felsóhajtott... "Szegény xy kislány, elvesztette a szemüvegét, új vizsgálatot csináltak nála egy budapesti klinikán és az egyik szemére 60%-os látáshiánya van. Egy gyermek akinek gyógyulásra van szüksége és aki mellé a feleségemet már korábban bő fél éve Isten rendelte. "Akkor már tudom, kiért kell imádkozni mostanában." Jelentettem ki határozottan.
De tudom, hogy nem csak őérte. Sokakért imádkoztunk már, vagy mások tették ezt és meggyógyultak. A feleségem akit mellkasi feltárásra ítéltek még mielőtt a nem kívánt műtét megtörténhetett volna a következő CT után gyógyultnak lett nyilvánítva. Presbitertársam kislánya súlyos autoimmun betegségből épült fel imák és böjtölések hosszú éjszakái eredményeképpen. Egy barátomat öngyilkosságra buzdító belső hangok szorításából  mentette meg Jézus, mert segítséget kértek az imacsoportunktól. Egy kómában lévő fiúért hosszú hónapokig imádkoztak egész gyülekezetek és felébredt abban a kórházban ahol dolgozom, és elkezdett újjáépülni az idegrendszere. Ezek megmásíthatatlan tények, amire nincs pontos tudományos magyarázat.
De tudom ... vannak sokan akik nem gyógyulnak meg. Vannak akik, bár imádkoznak is esetleg értük mégis meghalnak.
Számomra ezt fenti igeszakasz mellett ez is magyarázza:

Jézus kiküldi hetvenkét tanítványát (Mt 9,37-38; 10,7-16; 11,21-24)
101Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült. 2Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. 3Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit! 5Ha azonban egy házba beléptek, először ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak! 6Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, rátok száll vissza. 7Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra! 8Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek! 9Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa. 10Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt: 11Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy elközelített az Isten országa. 12Mondom nektek: könnyebb lesz Sodomának azon a napon, mint annak a városnak.
13Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, rég megtértek volna zsákruhában és hamuban ülve. 14De Tírusznak és Szidónnak könnyebb lesz az ítéletkor, mint nektek. 15Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz alászállni!
16Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem. (Lukács evangéliuma 10. fejezet)

Miért ment tovább Jézus Kapernaumból? Miért nem gyógyított ott tovább? Mert "az aratnivaló sok, de a munkás kevés!" Elküldte tanítványait is, ugyanúgy amint ő tette."Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa." Te, amikor beteg egy szeretted imádkozol érte, hogy meggyógyuljon? Hirdeted neki Isten országát, hogy térjen meg? Mert ha meghal, már késő. Az nem megy, hogy gyógyuljon meg, de ne fogadja be a szívébe Krisztust. Tudjátok lehet, hogy akiért imádkozol meg fog halni. Lehet, hogy vak marad, mert bár te hirdeted neki Isten országát, de neki nem fog kelleni. Olvastátok a fenti igét? "Békesség ennek a háznak!" A válasz már nem rajtatok múlik, de a köszöntés igen. Végül ebben a testben biztos, hogy meghalunk, de Isten országa a feltámadás ígéretét hordozza magában, erre hív mindannyiunkat Jézus ma is, mert ő ma is él, hív bennünket, igéje és Szentlelke által. Hogy hogyan? Azt nem lehet megmagyarázni, de amikor megérzed tudni fogod, hogy mindez amit leírtam neked igaz.

Egy hívő barátom nemrég újra szerelmes lett. A hölgy akit közel engedett magához nemrég azt mondta neki, hogy "gyónni" szeretne. Az én felekezetemben nincs katolikus értelemben vett gyónás. De mi is ez a szó, mi a jelentése? A megbánással és a javulás szándékával egybekötött bűnvallomás. Valaki saját hibáinak vagy bűneinek az elmondása egy papnak vagy Istennek.

A biblia szerint minden hívő pap is.

 9Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; (Péter első levele 2. fejezet)

És megbeszélhetjük egymással a problémáinkat.

16Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. (Jakab levele 5. fejezet)

Ugye értjük mi a gyógyulás, az imaközösség és a bűnbánat értelme? Ha hívő vagy kezdj el imádkozni és gyógyítani, mert elközelgett az Isten országa! Ha beteg vagy, a lelkedet sok gond, bánat, lelkiismeretfurdalás nyomasztja keress egy helyet, egy embert ahol és aki elmondja neked az Úr Jézus örömhírét a számodra.

Ha késztetést érzel ne késlekedj, és örömödet még szenvedéseid súlya sem fogja elvenni.

10Halljátok az ÚR igéjét, ti, népek, hirdessétek a távoli szigeteken, és mondjátok: Aki szétszórta Izráelt, össze is gyűjti, és őrzi, mint pásztor a nyáját. 11Mert megváltotta az ÚR Jákóbot, kiszabadította az erősebb kezéből. 12Megjönnek majd, és ujjonganak Sion magaslatán, élvezik az ÚRtól kapott javakat: a gabonát, a mustot és az olajat, a juhokat és a marhákat. Olyan lesz a lelkük, mint az öntözött kert, és nem hervadoznak többé. 13Akkor örömtáncot jár a szűz, örülnek az ifjak a vénekkel együtt. Gyászukat örömre fordítom, megvigasztalom őket, örömet szerzek nekik a kiállott szenvedés után. 14A papokat bőséggel árasztom el, népem pedig jóllakik javaimmal – így szól az ÚR. 15Ezt mondja az ÚR: Hangos jajgatás hallatszik Rámában és keserves sírás: Ráhel siratja fiait, nem tud megvigasztalódni, mert nincsenek többé fiai. 16Ezt mondja az ÚR: Hagyd abba a hangos sírást, ne könnyezzenek szemeid! Mert meglesz szenvedésed jutalma – így szól az ÚR –, visszatérnek fiaid az ellenség földjéről. 17Reménykedhetsz a jövőben – így szól az ÚR –, mert visszatérnek hazájukba fiaid.(Jeremiás próféta könyve 31. fejezet)

Ez nem csak a zsidókra vonatkozik. Jézus megmondta ki az ő népe és családja:

19Egyszer elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a sokaság miatt. 20Ezért tudtára adták neki: Anyád és testvéreid kint állnak, és látni szeretnének. 21Ő azonban így válaszolt: Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják. (Lukács evangéliuma 8. fejezet)

Szóval megértettem végre miért is Lukács evangéliumát kezdtük el nemrég olvasni. Az csak hab a tortán, hogy Lukács maga is orvos volt :)

Egy találós kérdés a végére: Hol van Isten a szöveghez csatolt egyetlen képen?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Látogatás a "Mágusiskolában"

Hű barátunk

A szorongók evangéliuma