Az elvárások csapdájában

Sokat gondolkoztam rajta, hogy írjak-e még le valamit. Az utóbbi időben nem volt bennem semmi amit megoszthattam volna az olvasóval. Ha keresztény vagy az az elvárás a környezetedtől feléd, hogy mindig "I am okay!" legyél. De arra jöttem rá, hogy ez csupán emberi követelmény. Az a helyzet, hogy a legnagyobb követelőzést önmagammal kezdtem el. Többet kellene keresnem, többet kellene minőségi időt töltenem a családommal, több feladatot kellene elvégeznem a ház körül, többet kellene tennem Isten evangéliumának terjedéséért, stb. Most, hogy leírom ezeket a sorokat döbbenek rá, hogy már ebben mekkora ellentét van. Az életem 24 órából áll, nincs több, mint ami rendelkezésre áll.
"A legveszélyesebb elvárások azok, amelyeket saját magunkkal szemben támasztunk. Az elvárásaink és a valóság közötti távolság mértéke nem más ugyanis, mint a bennünk élő fájdalom." (Csermely blog 2.0 )
Ez egy csapda, amit magamnak állítottam, vagy állított nekem valaki. Ezt találtam a szentírásban:

22Az ifjúkori kívánságot pedig kerüld! Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat. 23Az ostoba és éretlen vitatkozások elől térj ki, tudva, hogy ezek viszálykodást szülnek. 24De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, 25aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot, 26és felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék. ( Pál második levele Timóteushoz 2. fejezet)

az ördög csapdája


Én nem akarom az ördög akaratát teljesíteni. Szóval ideje felocsúdni és szembenézni a bűneimmel amik felnövekedtek bennem. Bűn sokféle van, van aki lubickol benne, őt nem kínozza, hogy csapdába esett, van aki nem veszi észre, hogy attól fáj a lába amibe belelépett. Egyik verzió sem jó, én az utóbbiba estem bele sikeresen, az elvárások csapdájába. Ezzel valójában a reménységedet és a hitedet akarják elvenni. Ezt könnyen el lehet érni azzal, hogy például valami váratlan probléma adódik a háztartásodban, elromlik valami, felborul a költségvetésed, elmarad valamilyen terved amit meg akartál valósítani. Mindenkinek más a gyengéje, engem ez fogott meg, mást mással lehet csapdába ejteni. Nem abban van különbség közöttünk és azok között akiknek nem kell az Isten társasága, hogy minket nem ér baj, őket pedig igen. Van egy hosszabb rész,  Pál második levele a korinthusiakhoz 4. fejezete amely beszél erről.


41Ezért tehát, mivel Isten irgalmából ilyen szolgálatban állunk, nem csüggedünk el, 2hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt. 3Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek. 4Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világosságát. 5Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért. 6Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.
7Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: 8Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; 9üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; 10Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. 11Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. 12Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek.
13Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk. 14Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. 15Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére. 16Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. 17Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, 18mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.

Pál 2. levele a korinthusiakhoz 4:17


Szóval szorongatva is éreztem magam, meg kétségeskedtem is. A Jézust követő ember nem superhero, lehet, hogy máskor is csapdába esem majd, nem tudom. A lényeg, hogy a fő cél, a hitem elvesztése nem jött be a csapdaállítónak, pedig "e világ istenének" (a sátánnak) ehhez olyan szakértelme van, mint amikor a zsiványnak csapdaállítás mesterfokon képzettsége van, ha valaki ismeri a szerepjátékokat talán jót somolyog ezen a párhuzamon. Ha sikerül a művelet, akkor beszorított volna és végleg kétségbe esem. De Isten szerető és megmentő Isten aki az övéinek újból és újból azt mondja: "Sötétségből világosság ragyogjon fel." Olykor rajtunk keresztül szól másoknak, a mi sötét szívünkből gyújtva a világosságot, vagy épp önmagunknak, hogy az ő fényét követve ne vesszünk el. Volt fény ami rávilágított egy mai igére, a bibliámra, vagy egy másik hívő ember szavára, hogy észrevegyem azt. Hálás vagyok neki a türelméért, kedvességéért és szeretetéért, a támogató, biztató megértő szavakért és istenszeretetéért. 

 13Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni. (Pál első levele a korinthusiakhoz 10. fejezet)

Mindezt példaként írtam le nektek és figyelmeztetésül, de biztatásul is.

3b a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, 4az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; 5a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által. (Pál levele a rómaiakhoz 5. fejezet)

állhatatosság


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Látogatás a "Mágusiskolában"

Nem értik a kegyelmet

A szorongók evangéliuma