Egy csokoládé története


Ma munka közben hibáztam, nem nagyot, de ezek az apróságok mindig emlékeztetnek rá, nem vagyok tökéletes. Azonban a tegnapi nap Róma 8:28-as igéje, amelyre egy új filmsorozat épül és tegnap néztük feleségemmel  az első részt különösképpen összefügg valahogy ezzel a hibával. A filmben egy család Jamaicán nyaral és a repülőtéren hazafelé szétválnak, nem egy járattal mennek haza. A csapat egyik fele a 828-as járattal startol el és utazás közben komoly légköri zavarba kerülnek. Végül megússzák, de mikor hazaérnek a repülőtéren katonaság és rendőrség fogadja őket. Kiderül, hogy 5 év telt el azóta, hogy felszálltak. Megy a nagy hercehurca, végül találkozhatnak azokkal a családtagokkal akiktől különváltak Jamaicából idefelé, akik a másik járattal repültek haza. Egyikük édesanyja nincs ott, mert beteg lett az 5 év alatt és elhunyt. A mama kedvenc igéje volt a Róma 8:28.

28Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.(Pál levele a rómaiakhoz)

A lánya igencsak le van akadva ezen és magán az igén is, mivel újra és újra feltűnik neki a szöveg valahol, pl. az otthonukban egy párnára hímezve amit az anyukája készített az 5 év alatt. Aztán az élet kezd folyni tovább, de a 828-as járat utasait különösképpen segítségnyújtásra készteti egy belső hang, odavezeti a bajbajutottakhoz.

Engem is odavezetett Isten egy bajbajutotthoz. A hiba egyszerű volt, eszközöket kellett befotóznom egy osztályon és egy kimaradt. Már visszajöttem az irodába akkor jöttem rá, hisz tételesen átnéztem. "Akinek nincs a fejében, legyen a lábában" gondoltam és visszamentem. Megcsináltam a képet és siettem vissza a helyemre. A főfolyosón egy kétségbeesett nénibe botlottam, láttam, hogy segítségre van szüksége. Kiderült, hogy a férjét keresi akit tegnap hoztak be és bár kapott felvilágosítást, mégsem találja. Miután megtudtam, hogy a bácsit hogy hívják utánajártam és végül sikerült a lifttel a nénit felvinni hozzá. A néni pénzt akart adni, mert ő mostanában nem tapasztalt olyat, hogy valaki segít neki. Nem fogadtam el, végül egy csokit vett elő (érdekes, hogy az ilyen idős néniknél mindig van egy finom csoki, biztos mindig az unokáit várja :) ) és azt elfogadtam, mondván, hazaviszem a kislányomnak. Ennek is nagyon megörült. A munkában vétett hiba is a javamra szolgált, örülök neki! no, nem csak a csoki miatt, hanem mert segíthettem.

A csoki
Nézegettem ezt a csokit és ez indított igazából arra, hogy leírjam ezt a kis történetet. Ez a jó kis csoki a papírján a svájci alpok büszkeségét, a Mattehorn-t ábrázolja. Én azt tapasztaltam, ha Isten bizonyságot akar tenni a jelenlétéről az életünkben akkor minden részletben rejtve van. A Mattehorn jelentése két részből áll,  a Matte alpesi legelőt jelent, a Horn pedig kürt vagy szarv, a hegy alakjára utal. A legelő egy fontos jelkép a Bibliában és a kürt is.

25A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr. (Ésaiás próféta könyve 65. fejezet)

Érdekes, hogy egy olyan hegyről van szó, amin legelő van. Én megnéztem ezt a hegyet fényképen.

Mattehorn
Ezen a hegyen egy darab fűszál nincs, mégis így nevezték el. Ez a hegy ezen a csokin egy figyelmeztetés azoknak akiket nem érdekel Isten és egy csodás ígéret az Őt szeretőknek, amelyet Ésaiás próféta könyvében a teljes 65. fejezetben (link) találunk. 

A kürtről is van mit mondanom.

10Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Menj a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, és mossák ki a felsőruhájukat! 11Legyenek készen harmadnapra, mert a harmadik napon leszáll az ÚR az egész nép szeme láttára a Sínai-hegyre. 12De vonj határt a nép körül, és mondd meg nekik: Vigyázzatok, ne menjetek föl a hegyre, még a szélét se érintsétek! Aki megérinti a hegyet, halállal lakoljon! 13Nem szabad kézzel hozzányúlni az ilyenhez, akár állat, akár ember: meg kell kövezni, vagy nyíllal lelőni, nem maradhat életben. Majd csak akkor szabad fölmenni a hegyre, ha a kürt hosszabban zeng. 14Akkor lejött Mózes a hegyről a néphez, elrendelte, hogy a nép szentelje meg magát, és mossák ki felsőruhájukat. (Mózes második könyve 19. fejezet)

A jelenésekből is idézhettem volna, mindenütt ugyanaz a kép jön vissza, Isten hegyére tart minden hívő, akiket Jézus a vére által szentelt meg. Ha hiszed, hogy Ő érted is meghalt a kereszten és megváltott téged, akkor már odaszámítasz. Akkor fogunk felmenni a hegyre ha a kürt hosszabban zeng majd, szám szerint hétszer. Lesznek ott gyilkosok, utcalányok, cégvezérek, papok, munkások és hajléktalanok, gyermekek és öregek, mindenféle ember. Nem azért mert bűntelenek, hanem mert megtértek belőle. Így már érthetőbb az a mondat, farkas és bárány együtt legelnek majd ... Ez épp olyan hihetetlennek tűnik, mint az, hogy ezen a kopár hegycsúcson egyszer majd fű fog nőni nemigaz? 

De Isten azt mondja:

16Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.(Márk evangéliuma 16. fejezet)

9Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, az megtartatik, bejár és kijár, és legelőre talál.(János evangéliuma 10. fejezet)

Jézus ez az ajtó, nem kerül semmibe hinni benne, mégis, ha elkezded keresni és kutatni őt, akkor amikor megtalálod rájössz majd, hogy a legnagyobb kincset ingyen osztják ezen a világon.

Szóval most egy csokin keresztül hirdettem nektek Jézus Krisztust. Jusson eszetekbe mindez amikor esztek egyet!

Kívánom nektek, hogy így legyen!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Látogatás a "Mágusiskolában"

Nem értik a kegyelmet

A szorongók evangéliuma