A mélység titka 2020

 Mai bejegyzésem címe egy 1989-es ma már klasszikusnak számító scifi film magyar címe. Eredeti címe: The Abyss, ami egyszerűen csak annyit jelent: a mélység.



Egy kedves hívő barátom a zsoltárok 31:23-ra reagálva írta azt ma nekem, hogy volt az életében olyan mélység egy betegségből kifolyólag amikor a szenvedések közepette azt hitte, hogy Isten elhagyta őt.


Az elmúlt 1-2 hétben én is beteg lettem. Őszintén, először el sem hittem, hogy koronavírussal fertőződtem meg, de a hivatalos értesítés ezt tartalmazta. Péntek este jött a hír, kedd óta voltam beteg. Elsősorban a hozzátartozóim miatt aggódtam, meg azért, hogy milyen lesz a betegség lefolyása, illetve azon is agyaltam, hogy kiestem a munkából, cserben hagyom a kollégákat, stb. Nem tudom, nem emlékszem, hogy aznap este imádkoztam-e. Egy azonban biztos, másnap hajnalban  négy óra tájban az első e-mailom ez volt:


Az üzenet küldője semmit sem tudott arról, hogy velem mi van, nem is tudhatott, hisz nagyon friss volt az élmény, no meg nem is vagyunk közvetlen kapcsolatban. Egy hívő ember ilyenkor azonnal tudja, hogy az Úr hívta őt forró dróton. Így szokott csörögni a piros telefon.

Ez a bizalom többről szól mint, hogy ebből a betegségből ki fog engem menekíteni az Isten. Most nagyon konkrétan persze ez volt a lényeg, megmentés, gondoskodás, vigasz. De ha a tanítására helyezzük a hangsúlyt, hogy ha ismerem pl.a zsoltárok 31.23-at akkor a mélységben is tudni fogom, hogy Isten velem van. Ez a halálos ágyon is így lesz, már persze ha lesz halálos ágyam. Nem készülök a halálra, de egy keresztény ember felkészült lehet rá. Ugyanis mi az amire felkészülünk? 

1Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! 2Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? 3És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. 4Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat. 5Tamás erre így szólt hozzá: Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat? 6Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. 7Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is: mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok őt. 8Fülöp így szólt hozzá: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk. 9Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod: Mutasd meg nekünk az Atyát? 10Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya, aki énbennem van, ő viszi végbe a maga cselekedeteit. 11Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek! (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014) János evangéliuma 14. fejezet)

Amikor már sokadszor (megszámolni sem tudom) cselekszik az életemben az Atya úgy ahogy azt Jézus az imént az idézetben mondta, akkor nem tudok kételkedni. Nem lehet kételkedni. "ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek". A hitünk tehát arra való felkészülés, hogy evilági testi halálunk után az Atya házában fogunk lakni Jézus Krisztussal együtt. Ennek bizonyítéka minden cselekedete az életünkben. Minden lehetetlen helyzet amiből kiment, legyen az adósság, baleset, betegség, fájdalom, függőség (drog, alkohol, porno, szerencsejáték, stb.) és külön kiemelném még a halálból való feltámadást is, amit persze egyikőtök sem hinne el amíg ő maga meg nem tapasztalja. A 20. században is történt ilyen pl. Dél-Afrikában, ezt korábbi blogbejegyzésemben már lehivatkoztam ott utána lehet nézni, hogy igaz-e.Tehát nem csak úgy történik velünk mindez, hanem az üdvösségünk bizonyítéka. Ez az atya dicsősége.

Érdemes elolvasni Lázár történetét (korábban már foglalkoztam vele, de itt szabad ismételni), hogy, ha most eldöntitek, hogy meg akarjátok érteni a dolgot, megértsétek:

1Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának a falujából. 2Mária volt az, aki megkente az Urat olajjal, és megtörölte a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. 3A nővérei megüzenték Jézusnak: Uram, íme, akit szeretsz, beteg. 4Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia. 5Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt. 6Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, még két napig azon a helyen maradt, ahol volt, 7de azután így szólt a tanítványaihoz: Menjünk ismét Júdeába! 8A tanítványok ezt mondták neki: Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy? 9Jézus így válaszolt: Nem tizenkét órája van a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát, 10de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága. 11Ezeket mondta, azután így szólt hozzájuk: Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem. 12A tanítványok ezt felelték: Uram, ha elaludt, meggyógyul. 13Pedig Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól. 14Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: Lázár meghalt. 15Örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá! 16Tamás, akit Ikernek neveztek, azt mondta tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele együtt!

17Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. 18Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, 19ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. 20Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt. 21Márta így szólt Jézushoz: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. 22De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten. 23Jézus ezt mondta neki: Feltámad a testvéred! 24Márta így válaszolt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. 25Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; 26és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt? 27Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.

28Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: A Mester itt van, és hív téged. 29Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá. 30De Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Márta találkozott vele. 31A zsidók, akik Máriával voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy hirtelen feláll és kimegy. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon. 32Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.

33Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, háborgott lelkében, és megrendült. 34Megkérdezte: Hova helyeztétek őt? Azt felelték: Uram, jöjj és lásd meg! 35Jézus könnyekre fakadt. 36A zsidók ezt mondták: Íme, mennyire szerette! 37Közülük néhányan pedig így szóltak: Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg? 38Jézus – még mindig háborogva magában – a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta. 39Jézus így szólt: Vegyétek el a követ! Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: Uram, már szaga van, hiszen negyednapos. 40Jézus azonban ezt mondta neki: Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét? 41Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. 42Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem. 43Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: Lázár, jöjj ki! 44És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni! (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014) János evangéliuma 11. fejezet)

Az a kérdés kedves olvasóim, hogy milyen mélyre kell lemennie veletek Jézusnak (ő is veletek sírjon megrendülve szerettetek halálán, a szenvedéseteken, miközben a családi kasszát kártyázzátok el, vagy kiraboltok valakit, hazudtok, gyűlölitek a testvéreteket, pletykáltok ki kivel kit csalt meg? stb.), hogy az ő titkát felismerjétek és megértsétek?

te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz, és kezedben tartod. Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árvának te vagy a segítője. 15Törd össze a bűnös hatalmát, a gonosztól kérd számon bűnét, hogy nyoma se maradjon! 16Király lesz az ÚR mindörökké, a pogányok pedig kivesznek országából. 17Az alázatosok kívánságát meghallgatod, URam. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet, (10. zsoltár, részlet)

 Ebben a mélységben, bármilyen mélységben ott van veled Jézus Krisztus. A kezében tartja bűnödet, vagy bajodat, legyen az átok vagy a saját döntésed következménye. Csak kérned kell és összetöri azt. Mi baj történhet, hogy meg sem próbálod? Neked  nincs semmi gondod, büszke vagy hitetlenségedre? A 10. zsoltár eleje bemutatja a bűnös embert, ne akarj ilyen maradni vagy  egy ilyen ember vagy dolog hatalma alatt lenni:

2A bűnösök gőgjükben üldözik a nincstelent, de saját ármánykodásuk veszejti el őket. 3Dicsekszik kapzsiságával a bűnös, és áldást mond a haszonleső, de ezzel megcsúfolja az URat. 4Fennhéjázva mondja a bűnös: Nem lesz számonkérés, nincs Isten! Ez minden gondolata. 5Útjai mindenkor eredményesek, azt hiszi, hogy messze van ítéleted, semmibe veszi ellenségeit. 6Azt mondja magában: Nem rendülök meg, nemzedékek váltják egymást, de engem nem ér baj. 7Szája tele van átokkal, csalással és durvasággal, nyelve nyomorúságot és bajt okoz. 8Ólálkodik a házak körül, titokban meggyilkolja az ártatlant, szeme a gyámoltalant figyeli. 9Lesben áll rejtekhelyén, mint oroszlán a bozótban. Lesi, hogy elragadhassa a nincstelent. Kiveti hálóját, és elragadja a nincstelent. 10Szétzúzza, levágja a gyámoltalanokat, ha a körmei közé jutnak. 11Azt mondja magában: Elfelejtett Isten, eltakarta arcát, nem lát meg soha! 

Ne adj helyet a hazugságnak bármit is ismertél fel magadban a fentebb leírt sorokból. Lesz számonkérés és van Isten! Térj meg belőle, ha bűnöd most a fejedre olvasásra került és maradj meg Krisztusban, ha már megtértél belőle.

26Az Isten elsősorban nektek támasztotta szolgáját, hogy megáldjon titeket, s így mindegyikőtök elforduljon a bűntől.” (Szent István Társulati Biblia Apostolok Cselekedetei 3. fejezet)

És korábban már bemutatta, hogy kiről beszél:

19Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg bűneitek bocsánatára, 20hogy eljöjjön az Úr színétől a megenyhülés ideje, és elküldje az elsősorban nektek rendelt Megváltót, Jézust.(Szent István Társulati Biblia Apostolok Cselekedetei 3. fejezet)

Szólítsd meg Jézust, bátran imádkozz! Rejtőzz el a belső szobádban ahol csak te vagy és Ő.

Ámen.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Látogatás a "Mágusiskolában"

Nem értik a kegyelmet

A szorongók evangéliuma