Hitünk alapja: Látni a láthatatlant

 Bibliaórára kellett készülnöm a Pál első levele a korinthusiakhoz 2. fejezetéből. Végigolvastam a fejezetet és kiváncsi voltam arra, hogy mit mond belőle számomra Isten mindazzal kapcsolatban ami mostanában foglalkoztat és mindig is foglalkoztatott. Első olvasatra nem kaptam ihletet úgyhogy félreraktam a könyvet. Másnap reggel a csütörtök reggeli összejövetelünkön a kórházi kápolnában a következő igerész volt az ami olvasásra következett.

3Az özvegyasszonyokat, akik valóban özvegyek, tiszteld. 4Ha pedig egy özvegyasszonynak vannak gyermekei vagy unokái, akkor ezek először azt tanulják meg, hogy saját családjukról istenfélő módon gondoskodjanak, és hálájukat szüleik iránt így róják le, mert ez kedves Istennek.(RUF, Pál első levele Timóteushoz 5. fejezet)

Néhány szóval kommentálni szoktam az elhangzott igét a személyes nézőpontomból. Édesanyám nemrég lett özvegy, ezért mindaz amit Isten ebben az egyébként 3-16 versekig található részben mond, több szempontból nagyon is aktuális. Azt, hogy miért, most nem fejtem ki részletesen, mert nem ezen van a hangsúly. A hangsúly azon van, hogy a jelen lévő többi ember csütörtök reggel egy kivételével szintén úgy jött oda, hogy a közeli családjában megözvegyült valaki. Ezekre az özvegyekre hívta fel Isten szentlelke a figyelmet kis kórházi "gyülekezetünkben" minden jelenlévő számára. Volt aki már egy éve nem jött el erre az alkalomra, de amint megjelent, Isten személyesen megszólította.

Ennek nagyon örültem, mert a Covid járvány óta a kápolna általában pang az ürességtől, csak egy szűk kör tartja meg az imaalkalmat reggelente. Amikor este újra kezembe vettem a Bibliámat és olvasni kezdtem a korinthusiakhoz írt 2. fejezetet az ige életre kelt a számomra, megtelt tűzzel amit olvastam.

1Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. 2Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. 3És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. 4Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével, 5hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. (RUF,Pál első levele a korinthusiakhoz 2. fejezet)

A negyedik vers összefoglalja mindazt amit megtapasztaltam a kórházban reggel és már sokszor megtapasztaltam Isten dicsőségére. Amit közöltem az igével kapcsolatban a többiekkel az nem a levegőbe intézett beszéd volt, hanem élő beszéd, mert olyat mondott amire az ott jelenlévőknek nagy szüksége volt. Megélhették az imacsoport tagjai, hogy Isten jelen volt. Imádságban adtunk ezért hálát. Ez olyan hálaadás ami szívből jön, nem közönyös, nem sablonos, nem rutinszerű, hanem felhevíti a lelket mert láthattuk megint Isten dicsőségét. Ezt nagyon fontosnak tartom, ez az egyik célja a hívő embernek.

3Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban. 4Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. 5Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, 6hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. 7Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint, 8amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. 9Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne 10az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. 11Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; 12hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk Krisztusban. 13Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, 14örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.(RUF, Pál levele az efezusiakhoz 1. fejezet)

Háromszor hangzik el ebben az idézett szakaszban az, hogy az Ő dicsőségének magasztalására rendeltettünk. Na de vajon miért? Nézzük, meg a korinthusiakhoz írt 2. fejezet 4-5 verseit EFO fordításban.

4Beszédemet és tanításomat azonban nem bölcs szavak tették meggyőzővé. A Szent Szellem ereje mutatkozott meg, amikor beszéltem — ez volt a bizonyítéka annak, hogy igazat mondok!5Ez pedig azért történt így, hogy hitetek alapja az Isten erejének megtapasztalása legyen, ne az emberek bölcsessége. (EFO,Pál első levele a korinthusiakhoz 2. fejezet)

Sokkal erőteljesebben mutatkozik meg az ige lényege. Hitünk alapja Isten erejének megtapasztalása kell, hogy legyen. Ahol Isten Szentlelke a hivő emberekben jelen van, ott munkálkodik. Ha nincs munkálkodás, valamiért nincs jelen. Volt egy időszakom az utóbbi időben amikor nem volt jelen. Nem tapasztaltam úgy, mint pl. most. Félreszédölögtem a keskeny útról, azt hiszem.

A covid betegségem után és édesapám elvesztését követően Karácsony előtt már nagyon padlót fogtam, befeküdtem egy gödörbe. De miután segítséget kértem imádságban az Úrtól, akkor jött az Ő igéje amint a Bibliát kiéhezve újra a kezembe fogtam:

 12Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben. 13Amíg megérkezem, legyen gondod a Szentírás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra. 14Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével. 15Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. 16Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.(RUF, Pál első levele Timóteushoz 4. fejezet)

Nagyon egyértlemű volt. Nekem az a dolgom, hogy Isten igéjét tovább adjam másoknak azokkal a lelki ajándékokkal amikkel rendelkezem. Ennek a cselekvésnek a rendszeressége nagyon fontos, különben lélekben meghalok. Így ment meg engem a Szentlélek, így buzoghat mindannyiunkban az élő víz forrása.

Minden igét amit most itt idéztem, lehivatkoztam a Szentlélek adott. Amikor az EFO-ban kerestem a korinthusiakhoz írt 2. fejezetet, mert a RUF fordításban a régies fogalmazás néha elfedi az ige erejét, nem elég közértehető, akkor elég volt kivennem az egyszerű fordítású Bibliámból a könyvjelzőmet.

Isten dicsősége az amit nap, mint nap láthatunk az életünkben és ez az ami táplálhat bennünket, ami újáéleszti a bűn miatt halott lelkünket. Az Isten maga láthatatlan, de a dicsőségét megmutatja nekünk. Isten azért nem mutatja meg magát, mert azt a mérhetelen emésztő tüzet, azt a megközelíthetetlen világosságot (2015 MacDonald) ember nem bírná ki, azonnal meghalna.

 18Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! 19Az ÚR így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. 20Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. 21Majd ezt mondta az ÚR: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! 22És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. 23Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja.(RUF, Mózes második könyve 33. fejezet)

Azért imádkozom és abban reménykedem, hogy ez a dicsőség sohasem fogja elhagyni az egyházunkat. De meg kell vallanom őszintén, hogy sokszor nagyon elszomorodom, mert látom az egyházunkban Éli fiainak kései utódait. Márpedig az a fajta engedetlen viselkedés Isten parancsaival szemben amelyben ők jártak Isten megtapasztalható jelenlétének elvesztését hozták magukkal. A hitük alapját vesztették el. A kiüresedő, elnéptelenedő gyülekezetek szerte Európában ennek baljóslatú árnyékai. Éppen ezért vegyük komolyan Jézus parancsát:

14Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt. 15Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! 16Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. 17Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, 18kígyókat vesznek a kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.(RUF, Márk evangéliuma 16. fejezet)

A legtöbben az egyházunkban nem hisznek ebben az igében. Inkább átugorják és kész. Pedig van/volt a gyülekezetünkben olyan aki nyelveken szólt, de inkább elrejtette előlünk, nehogy sokak megbotránkozzanak. Személyes tapasztalatom, hogy ketten hirdettük Isten igéjét, imádkoztunk egy lelkipásztorral egy öngyikosság szélére sodródott emberért a lelkigondozás során és a férfi más emberként távozott az irodából. Addig valaki állandóan azt suttogta neki, hogy dobja el az életét, mert a problémáira csak ez a megoldás. Ma nem nevezzük ezeket az eseteket megszállottságnak, de fordítsük le magunkban, nem-e ördögöt űztünk el imádsággal és Isten igéjével? Több esetben is gyógyultak meg szeretteink gyógyíthatatlannak hitt betegségből. Ezek a dolgok mind Isten dicsőségének látható jelei. Ilyenkor magasztaljuk Őt igazán, ilyenkor imádjuk teljes szívvel, nagy örömmel, hogy felugrunk a levegőbe, hogy felkiáltunk! Jézus Krisztus Úr, az Atyaisten dicsőségére!   

Ne legyünk hitetlenek, ne legyünk keményszívűek úgy, mint a 11 apostol amikor ilyen beszámolókat hallunk hanem magasztaljuk Isten dicsőségét, hogy hitünk alapja Isten erejének megtapasztalása legyen.

Úgy legyen!