Harmónikus paradoxonok

 Egy furcsa címet adtam ennek a bejegyzésnek amely egy oximoron, mint például az a szó, hogy eredeti hamisítvány. Mindezt azért tettem, mert Istent szeretném mindig jobban és jobban megismertetni veletek, márpedig Ő az, akinek a számára semmi sem lehetetlen és a mi világunk berögzött törvényeit, emberi gondolkodásmódunkat a saját képére szeretné formálni, hogy megmentsen, majd megértsük és megszeressük Őt. Ezért küldte el hozzánk Jézust is, majd a Szentlelket.

Egy kedves blogolvasóm kérdései mentén szeretném nektek kifejteni mindazt, amit hitem szerint a Szentlélek segítségével mindebből megérthettem. Az már az önök, a ti feladatotok, hogy elfogadjátok-e a soron következő bibliai igék magyarázatát, összefüggéseit, és személyes , megélt tapasztalataimat.



Először is a legfontosabb tehát az, hogy Isten meg akarja magát értetni velünk, de ez nem könnyű a számunkra. Amikor magához hív és mi ezt elfogadjuk, annyit kell megértenünk, hogy bármilyenek legyünk is bűn alatt élünk. Ez egy átok, amit az Őseink hagytak ránk, mert becsapta őket a hazugság atyja, a kígyó, az ördög, sátán, nevezzük ahogyan akarjuk. Tehát teljesen mindegy, hogy mi milyennek érezzük magunkat vagy másokat, rossznak vagy jólelkűnek, ez nem számít. Hatalmas és átérhetetlen szakadék van a jelenlegi állapotunk és az között az állapot között amilyenné Isten tenni akar bennünket. A célja a megmentésünk, ami azzal jár, hogy újra kapcsolatba léphetünk vele. A kapcsolatfelvétel tehát az, hogy felismerve és elfogadva jelenlegi állapotunkat kimondva vagy kimondatlanul, egyik pillanatról a másikra vagy egy folyamat részeként jelezzük felé a megmenekülési szándékunkat. Kezdjük illetve folytassuk azzal az igével amit már többen ismertek.

6Keressétek az URat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! 7Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az ÚRhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani. 8Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az ÚR. 9Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál. (Ézsaiás próféta könyve 55. fejezet)

Amit eddig elmondtam összefoglalja ez az ige. A mi korunkban immár 2000 éve Jézus személyén keresztül vezet az út az Atyához. Tehát ez a lehetőségünk van, ezt készítette el Isten a számunkra.

6Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.(János evangéliuma 14. fejezet)

Oké, akkor milyen az az út ami az Atyához vezet? Ezt úgy tudhatjuk meg, ha elkezdjük megismerni Jézust.

28Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. 29Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. 30Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű. (Máté evangéliuma 11. fejezet)

Némelyeknek ez az ige ismétlés, lehet mások most olvassák először. Hogy lehet könnyű egy iga? Ezek Jézus szavai, egy fentebb már említett oximoron. A magyarázatom az, hogy egyedül Istent szolgálva lehet szabad az ember, egyébként minden más szolgaság rabszolgaság. Ha Őt szolgálod, neki engedelmeskedsz az a javadra lesz.

Amikor elkezded olvasni a Bibliát beleakadhatsz olyan részekbe amivel nem tudsz mit kezdeni, mert látszólag lehetetlen dolgot kér tőled. Szemezgessünk kicsit.

43Hallottátok, hogy megmondatott: „Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.” 44Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, 45hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. 46Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? 47És ha csak testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik a pogányok is? 48Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.(Máté evangéliuma 5. fejezet)

26Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom.27Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.(Lukács evangéliuma 14. fejezet)

Mindkét igerész kicsaphatja a biztosítékot az olvasónál, ha nincs mellé igemagyarázat. Íme egy példa:

26Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen. 27Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni, 28visszatérőben hintóján ülve Ézsaiás prófétát olvasta. 29Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz! 30Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: Érted is, amit olvasol? 31Erre az így válaszolt: Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza? És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé. 32Az Írásnak az a szakasza, amelyet olvasott, ez volt: „Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma a nyírója előtt, úgy nem nyitja meg a száját. 33Megaláztatásában elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről.” 34A főember megkérdezte Fülöptől: Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról? 35Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust. 36Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt a főember: Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem? 37Ezt mondta neki Fülöp: Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet. Ő pedig így válaszolt: Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. 38Megparancsolta, hogy álljon meg a hintó, és leszálltak a vízbe mind a ketten, Fülöp és a főember, és megkeresztelte őt. 39Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé a főember, de örvendezve haladt tovább az útján. 40Fülöp pedig Azótoszba került, és végigjárva valamennyi várost, hirdette az evangéliumot, míg Cézáreába nem ért.(Az apostolok cselekedetei 8. fejezet)

Szóval lehet, hogy elolvasol valamit, de nem érted, vagy félreértelmezed, mert még nincs melléd rendelve a segítőd. Ilyenkor Isten majd küld neked pártfogót, mint fenti példában is az etióp főembernek. Az a helyzet, hogy a Biblia szövege jó régi, és vannak, lehetnek szavak amelyeket mi már csak egy bizonyos jelentéssel tudunk felfogni. Pl. lehet ilyen a gyűlölet szó is. Jézus sokszor fogalmazott a tanítványainak radikális módon, mert ki kellett őket fordítani a tengelyükből, sokszor csak később értették meg azt amit mondott nekik. Ugyanezt a szakaszt megnézve a Máté evangéliumában:

37Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám; 38és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám.(Máté evangéliuma 10. fejezet)

Ez azért van, mert Máté, Márk, és Lukács evangéliumai szinoptikus evangéliumok, ami azt jelenti, hogy együttlátó evangéliumok.

Jézus tehát nem azt mondja, hogy ne szeresd a családodat, hanem azt, hogy Őt szeresd az első helyen, mindennél jobban. Azon gondolkozz el, hogy ez vajon kinek fontos, kinek jó, kinek az érdeke? Az Ővé vagy a tied? Remélem sejted, sejtik, sejtitek a választ.

35Ezt pedig éppen a ti javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak titeket, hanem hogy feddhetetlenül élhessetek, és teljes szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz.(Pál első levele a korinthusiakhoz 7. fejezet)

Mindig fenntartással kezeljétek amikor Isten igéjével szemben kétségeket akar a szívetekben támasztani valaki. Az ellenség, aki el akar veszejteni, aki nem akarja, hogy Istené legyél nem adja fel, folyamatosan többféle eszközzel igyekszik visszarántani a sötétségbe ahol a félelem az úr.

Tudjátok amikor Jézus azt mondja radikálisan, hogy gyűlöld még a saját lelkedet is, hogy méltó legyél hozzá az egy nagyon mély gondolat. Most nem idézem az igehelyet, de Ő és az Atya egyek. Ez a Szentlélekkel kiegészülve a szentháromság működő paradoxona. Az Atya elküldte a fiát közénk, hogy megmentsen, mégpedig úgy, hogy engedte, hogy megalázzák, megkínozzák és megöljék a fiát. De nem ez az igazi magyarázata az igének, ez még nem teljes. Máshol azt is mondja az ige, hogy Jézus bűnné lett értünk, hogy ne nekünk kelljen pokolra mennünk. Ő ment oda helyettünk, hogy nekünk ne kelljen. Az Atya gyűlöli a bűnt, és bűnné tette a fiát értünk, hogy mindannyiunkat megmentsen. Tehát meggyűlölte a fiát értünk. Önmagát adta értünk, hogy nekünk örök életünk lehessen. Ezért tehát legyetek tökéletesek, ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes. Szeressétek mindennél jobban Jézust, mert az Isten még önmagánál is jobban szeret benneteket. Ez önfeláldozás és egyben a fia feláldozása is volt. Ne akard teljesen megérteni, mert nem lehet, de annyira igen, hogy a szándékát elfogadd és megértsd, hogy mindezt megtette érted is. Ezek után jön a feltámadás, ami tökéletes és csak Isten felfoghatatlanságával végrehajtható cselekedet volt, mert újra szentté tette Jézust, a szentek szentjévé amilyen eredetileg volt. Nekünk is ez az ígéretünk, az az amit ígér nekünk az Úr. És ő nem hazudik.

25Ennek a szolgájává lettem a szerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek Isten igéjét,(Pál levele a kolosséiakhoz 1. fejezet)

Ámen

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Látogatás a "Mágusiskolában"

Nem értik a kegyelmet

A szorongók evangéliuma