Vissza a jelenbe

 Egyik kedvenc filmem főszereplője Marty McFly és az ő DeLoreanja. A múlt és a jövő minden pillanatát egész életünkben jelenként éljük meg. Ez a film nekem erről szól úgy, hogy egy nagyon bonyolult dolgot végül is egész egyszerűen és befogadhatóan magyaráz el anélkül, hogy a tudomány kérdőjeleibe belebonyolódna. A fluxuskondenzátoról működik az egész, amit megkérdeztünk az elektronika tanárunktól bő 20 évvel ezelőtt és azt mondta olyan nem létezik. Ebben az esetben ez lehet, hogy így van. Isten Szentlelke is egy fluxuskondenzátor, de ismét kísérletet teszek arra, hogy közösen megtapasztaljuk a létezését.

DeLorean DMC-12

Olykor nagyon bonyolultnak tűnő részeket olvashatunk a Bibliában és mégis újra és újra arra jövök rá, hogy nem lehetetlen ezeket megérteni, mert Isten lelke kijelenti nekünk azokat. Erre szeretnék most példát hozni elétek, törekedve az egyszerűségre, a megélt tapasztalatokra. Íme egy hosszabb rész a Szentírásból, amelyet türelemmel olvasásra ajánlok, hogy aztán kibontsuk értelmét és lényegét a ma embere számára is talán bízom benne megérthető formában.

1Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok. 2Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez. Nem is érti meg őt senki, mert a Lélek által szól titkokat. 3Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal. 4Aki nyelveken szól, önmagát építi, aki pedig prófétál, a gyülekezetet építi. 5Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de még inkább, ha prófétálnátok; mert nagyobb az, aki prófétál, mint az, aki nyelveken szól, kivéve, ha meg is magyarázza, hogy a gyülekezet is épüljön belőle.

6Ha pedig, testvéreim, elmegyek hozzátok, és nyelveken szólok, mit használok nektek, ha nem szólok hozzátok egyúttal kinyilatkoztatásban vagy ismeretben, prófétálásban vagy tanításban? 7Az élettelen hangszerek, akár fuvola, akár lant, ha nem adnak különböző hangokat, hogyan ismerjük fel, amit a fuvolán vagy a lanton játszanak? 8Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni? 9Így van veletek is, amikor nyelveken szóltok: ha nem szóltok világosan, hogyan fogják megérteni, amit beszéltek? Csak a levegőbe fogtok beszélni. 10Ki tudja, hányféle nyelv van ezen a világon, és egyik sem értelmetlen. 11Ha tehát nem ismerem a nyelvet, a beszélőnek idegen maradok, és a beszélő is idegen lesz nekem. 12Ezért ti is, mivel buzgón kéritek a lelki ajándékokat, arra igyekezzetek, hogy ez a gazdagodásotok a gyülekezet építését szolgálja. 13Ezért aki nyelveken szól, imádkozzék azért, hogy magyarázatot is tudjon adni. 14Mert ha nyelveken szólva imádkozom, a lelkem ugyan imádkozik, de az értelmemet nem használom. 15Mi következik mindezekből? Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is. 16Mert ha csak lélekkel mondasz dicséretet, akkor aki az avatatlanok helyét foglalja el, hogyan fog áment mondani a te hálaadásodra, amikor nem is tudja, mit beszélsz? 17Mert a te hálaadásod ugyan jó, de a másik nem épül belőle. 18Hálát adok Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, 19de a gyülekezetben inkább akarok öt szót mondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken.

20Testvéreim, ne a gondolkodásban legyetek gyermekek, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkodásban ellenben érettek legyetek. 21A törvényben meg van írva: „Idegen nyelveken és idegenek ajkával fogok szólni ehhez a néphez, de így sem hallgatnak rám”, ezt mondja az Úr. 22Úgyhogy a nyelveken szólás jel, de nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek, a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek szól.

23Ha tehát összejön az egész gyülekezet, és mindnyájan nyelveken szólnak, és közben bemennek oda az avatatlanok vagy a hitetlenek, nem azt fogják-e mondani, hogy őrjöngtök? 24De ha valamennyien prófétálnak, és bemegy egy hitetlen vagy avatatlan, azt mindenki meggyőzi bűnös voltáról, mindenki megítéli, 25és így szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja Istent, és hirdeti, hogy Isten valóban közöttetek van.(Pál első levele a korinthusiakhoz 14. fejezet)

A hívő ember számára Isten lelki ajándékokat, kegyelmi ajándékokat ad. Erről több helyütt szó esik a Bibliában. Fenti szövegrészben Pál apostol csak kettővel foglalkozik, csak kettőt emel ki és hasonlít össze egymással, de ezeknél azonban sokkal több létezik amelyekről a 12. fejezteben beszél.

1A lelki ajándékokra nézve pedig nem szeretném, testvéreim, ha tudatlanok lennétek. 2Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vonzott valami benneteket a néma bálványokhoz. 3Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: „Jézus átkozott”, aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: „Jézus Úr”, csakis a Szentlélek által.

4A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. 5Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. 6És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. 7A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. 8Mert van, aki a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által. 9Az egyik ember ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait. 10Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken szólást vagy pedig a nyelveken szólás magyarázását kapta. 11De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.(Pál első levele a korinthusiakhoz 12. fejezet)

A felsorolása nem  teljeskörű, inkább csak az ajándékok sokszínűségét kívánja bemutatni. Egy valami emelkedik ki az egészből a 14. fejezetben, ez pedig a prófétálás. A szó talán majd mindenkiben azt a fogalmat jelöli, hogy előre megmondani, jövendölni valamit. A Jézus előtti időkben ennek valóban jelentős szerepe volt, sőt magát Jézust illetve az ő körülötte történő dolgokat is ezer évekre előre kijelentették az Úr prófétái. Ez azonban nem az amire általában az átlagember gondolhat.

19Ha majd azt mondják nektek, hogy forduljatok a halottidézőkhöz és a jövendőmondókhoz, akik suttognak és mormolnak, ezt feleljétek: Nem Istenéhez kell fordulnia a népnek? A holtakhoz kell fordulni az élő helyett? (Ézsaiás próféta könyve 8. fejezet)

Mindenkit óvva intek attól, hogy efféle jövendőmondásra hallgasson, legyen az kártya, horoszkóp, kristálygömb és egyéb istentelen dolog. Ugyanis pontosan erről van szó, nem Istentől való, vagy Istentől való. hogy még egyértelműbb legyen, íme egy újszövetségi példa:

16Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. 17Követte Pált és minket, és így kiáltozott: Ezek az emberek a magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek! 18Ezt több napon át művelte. Mivel Pált bosszantotta ez, megfordult, és ezt mondta a léleknek: Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle! És az még abban az órában kiment belőle. 19Amikor pedig látták a gazdái, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket.(Az apostolok cselekedetei 16. fejezet)

Miért is mondom azt, hogy egyértelmű, hogy nem Istentől való, pedig elvileg nem mondott rosszat Pálékról? Azért mert, nem Isten lelke által szólt, hanem egy jövendőmondó lélek által. Talán sokszor jót mondanak nekünk, szépet és jót ígérnek nekünk a horoszkópban is, néha talán be is jön. Isten számára ez azonban utálatos dolog, nem akarja, hogy helyette másokra hallgassunk, olyan lelkekre akiket Ő levettetett a mennyből. Ne legyen más Istened rajtam kívül, ne másoknak (ezáltal másokban) higgy, hanem bennem! 

6És ezt mondta nekem: Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy megmutassa szolgáinak mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie. 7És íme, eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit.

8Én, János, hallottam és láttam ezeket, és amikor hallottam és láttam, leborultam az angyal lába előtt, hogy imádjam őt, aki megmutatta nekem ezeket. 9De ő így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd, mert szolgatársad vagyok neked és testvéreidnek, a prófétáknak és azoknak, akik megtartják e könyv igéit: Istent imádd! (A jelenések könyve 22. fejezet)

Ez egy nagyon fontos üzenet, mert bár itt Isten üzenetét közvetítette angyala, még még a hírnök sem engedte, hogy János elkezdje őt imádni.

Válasszuk el tehát végérvényesen a prófétálást, a jövendőmondástól, az ezoterikától, az újkori boszorkányságtól, de még ha ezek legtöbbünknek magától érthetődőek is, mint lelki ajándékot  válasszuk el az újszövetségi gyülekezetekben így a mi gyülekezeteinkben is az Istentől származó, tőle ihletett próféciáktól, a távoli jövőre vonatkozó kijelentéseitől, ígéreteitől.

Miért is mondom ezt? Mert a prófétálás lelki ajándéka az újszövetségi gyülekezetekben és így a mi saját gyülekezetünkben is az ige alapján valami mást jelent. Alapigénk 4-es verse azt mondja: "aki pedig prófétál, a gyülekezetet építi." A 15-ik és 19-ik versek alapján pedig a prófétálás lélekkel és értelemmel végzett tanítás, amely mások épülését kell, hogy szolgálja. Ez tehát a jelenre vonatkozó közös munka, a Szentlélek és az értelmünk munkája. A távoli jövő előrevetítése nem a mi gyülekezetünk épülését, hanem annak beteljesedése esetén a jövő keresztyéneinek épülését szolgálhatja majd. Nem kizárt az ilyen ajándék sem a Lélek gazdagsága szerint, de nem ezt teszi Pál az első helyre. Mitől különbözik ez a fajta tanítás az egyszerű igemagyarázattól? Az igemagyarázat legfőképp ismeret átadás és csak másodlagosan elmélkedhetünk arról, hogy ez a jelen helyzetünkre miképpen volna alkalmazható. A prófétálás ezzel szemben az igén keresztül kiárasztja ránk a Szentlélek erejét, Isten kijelentését a jelen helyzetünkre világossá és egyértelművé teszi, tanácsol és vígasztal bennünket, rejtett dolgokat jelent ki, amelyet Istentől kapott bölcsességgel adhatunk át a hallgatóságnak. Úgy közvetítjük a hallgatóságnak Isten kijelentéseit a jelenükre vonatkozólag, hogy mi magunk tisztában sem vagyunk a legtöbb esetben azzal, hogy ők milyen helyzetben vannak, honnan, miből érkeztek Isten jelenlétébe a templomba, vagy bárhová ahol prófétálva megszólalunk.

A fő cél tehát itt az, hogy nyilvánvalóvá legyen, a Szentlélek indítására szólt az ember, nem a saját elképzelése szerint. Az ilyen ember a Szentlélek tiszta eszköze. Utóbbi két gondolat nem csupán az enyém, bár nagyon is egyetértek vele, ezt Kálvin János maga írta Az első korinthusi levél magyarázata című kommentárjában 1546-ban.Tovább magyarázva ezt is mondja: "Azt mondtuk ugyanis, hogy a prófétálás nemcsak a Szentírás egyszerű vagy puszta magyarázásából áll, hanem tartalmazza azt a tudományt is, amellyel az írást a jelen helyzetre kell alkamazni, ezt pedig csak a kijelentésből és Isten sajátos indíttatásából szerezhetjük meg." Nagy boldogsággal töltött el a református egyházatya állásfoglalása ez ügyben, mert meglepetésemre olyan dolgokról ír kendőzetelnül ami a legtöbb általam hallott magyar református igehírdetésben nem hangzik el. Sok igemagyarázatot hallok, de annál kevesebb prófétálást.

A Szentírás sok kijelentést tartalmaz a jövőre nézve, ami a mi jelenünk és nekünk a jelenünkben kell szívünkbe zárnunk és értelmeznünk. Bátornak kell lennünk és közvetíteni mindazt amire Isten igéjén keresztül indít bennünket. Csak így valósulhat meg amit alapigénk utolsó soraiban olvasunk.

24De ha valamennyien prófétálnak, és bemegy egy hitetlen vagy avatatlan, azt mindenki meggyőzi bűnös voltáról, mindenki megítéli, 25és így szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja Istent, és hirdeti, hogy Isten valóban közöttetek van.(Pál első levele a korinthusiakhoz 14. fejezet)

Ne csupán a múltat kutassuk az igét olvasva, magyarázzuk el több ezer év történéseit és Isten hatalmas tetteit, hanem térjünk vissza a jelenbe. Mindezekre legyenek bizonyságaim életem megélt tapasztalatai a hitben, amelyekkel már sokszor igyekeztelek benneteket szóban és írásban is megismertetni.

Úgy legyen!

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Látogatás a "Mágusiskolában"

Nem értik a kegyelmet

A szorongók evangéliuma