A pszichopata Isten

 Ma 2021. október 27-én megjelent egy cikk a Mihez kezdj keresztény szülőként a Squid Game-mel? címmel a reformatus.hu-n. A cikk érdekes, jött is hozzá néhány facebook-os megjegyzés. Pl. ez:

"A biblia jobb ott sokkal több a pusztítás és kínzás ez gyerek mese a pszichopata isten szentírásához képest."

Többen azt mondanák, hogy nem kell egy ilyen véleménnyel foglalkozni, hisz úgy sincs jelentősége abban az információdömpingben ami körülvesz bennünket. Én szeretek szembe úszni az árral. Azt is megmondom miért. Mert csak így juthatok el a forráshoz.

Nézzük meg, ki is az a pszichopata. A pszichopata álarcot visel, nem érez, nem szorong és nem tanul a hibájából. A pszichopata végtelenül önző és egocentrikus, mindent azért tesz, hogy a saját céljait elérje. A mások feletti kontroll megszerzésére bármit hajlandó bevetni, manipuláció, erőszak, szex, megfélemlítés.

A pszichopata Isten

Én ezt az istent nem ismerem, még sohasem találkoztam vele, illetve találkoztam már ilyen személlyel, de ő csak egy ember volt.

Nézzük tárgyilagosan. Van erőszak a Bibliában? Van.

1Láttam azt is, hogy milyen sok elnyomás történik a nap alatt. Láttam az elnyomottak könnyeit, akiknek nincs vigasztalójuk. Elnyomóik erőszakosan bánnak velük, és nincs vigasztalójuk. (A prédikátor könyve 4. fejezet)

 Van manipuláció a Bibliában? Van.

9Ezután elvitte őt az ördög Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le innen magad, 10mert meg van írva: „Megparancsolja angyalainak, hogy őrizzenek téged, 11és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” 12Jézus így válaszolt neki: Megmondatott: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.”(Lukács evangéliuma 4. fejezet)

Van szex a Bibliában? Van.

15Júda meglátta, és parázna nőnek gondolta, mert eltakarta az arcát. 16Letért hozzá az útfélre, és ezt mondta: Hadd menjek be hozzád! Mert nem tudta, hogy a menye az. De ő azt kérdezte: Mit adsz nekem, ha bejössz hozzám? 17Ő így felelt: Küldök neked a nyájamból egy kecskegidát. De Támár ezt mondta: Adj zálogot, amíg megküldöd! 18Júda megkérdezte: Mit adjak neked zálogba? Támár ezt felelte: A pecsétnyomódat zsinórostul meg azt a botot, ami a kezedben van. Odaadta azért neki, azután bement hozzá; az asszony pedig teherbe esett tőle. (Mózes első könyve 38. fejezet)

Van megfélemlítés a Bibliában? Van.

27Nektek pedig, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; 28áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket! (Lukács evangéliuma 6. fejezet)

Visel álarcot Isten a Bibliában?

18Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, a ki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt. (A János írása szerint való szent evangyéliom 1. fejezet)

45És a ki engem lát, azt látja, a ki küldött engem. (A János írása szerint való szent evangyéliom 12. fejezet)

Bár minden, amit egy pszichopata ismertetőjegyeinél felsorolhatunk megtalálható a szentírásban, az nem Istenre vonatkozik. Lehet azt mondani, ezek csupán kiragadott részletek a könyvek könyvéből. Jó, legyen így menjünk tovább. Ismerjük meg jobban Istent. Ehhez az "álarc" feltevést fogjuk használni. Jézus úgy hivatkozik önmagára, mint aki maga Isten.

30Én és az Atya egy vagyunk.(János evangéliuma 10. fejezet)

Tehát a Jézust pellengérre állítók vonalán tovább haladva Lee Strobel: A Jézus Dosszié című oknyomozó interjúiból idézek:

"A zavart személyiség gyakran mély depresszióba zuhan, vagy vehemens dühkitörései vannak, olykor pedig szorongás tör rá."

Tekintsünk Jézusra! Voltak kirívó és szélsőséges érzelem megnyilvánulásai?

"A rögeszmés embernek általában tévképzetei vannak ... az ilyen ember azt hiszi, hogy valaki figyeli őt, és csapdába akarja ejteni. Nincs realitásérzéke, félreértelmezi mások cselekedeteit, és olyan dolgokkal vádol másokat, amelyek meg sem fordultak a fejükben."

Találkozunk ezzel a jelenséggel Jézusnál?

"A pszichés problémákkal küzdő emberek gondolkodása is zavart, mivel képtelenek logikusan végiggondolni egy kérdést, téves és irracionális következtetéseket vonnak le."

 Ő volna Jézus? Mit lehet igazából megfigyelni vele kapcsolatban?

"Tele volt szeretettel, de nem hagyta, hogy az együttérzés megbénítsa. Bár ideje nagy részében rajongó tömegek vették körül, mégsem volt önhitt. Kimerítő életmódja ellenére sikerült megőriznie valamiféle egyensúlyt."

Nézzünk meg egy sztárt ma: Justin Bieber a drogok, majd Krisztus ÁLSZENTEK VAGY SZENTEK? – SZTÁROK ÉS AZ ÚJJÁSZÜLETÉS

Jézus "mindig tudta, mit tesz, és merre tart. Mély együttérzéssel törődött az emberekkel, köztük asszonyokkal és gyerekekkel, akik akkoriban nem álltak a figyelem középpontjában. Elfogadta az embereket, ám nem hunyt szemet a bűneik felett. Tudta, hogy kit hogyan lehet megszólítani, hogy kinek mire van szüksége." (idézetek a 174-175. oldalról)

Isten tehát nem pszichopata.

8Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.(A zsidókhoz írt levél 13. fejezet)

Próbáltál már a problémáiddal hozzá fordulni? Mit veszíthetsz? Ne késlekedj, hülyeség várni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Látogatás a "Mágusiskolában"

Nem értik a kegyelmet

A szorongók evangéliuma