Tűz és víz

 Hezitáltam tegnapig, hogy leírjam-e mindezt, de egy hiteles ember sorai meggyőztek róla, hogy nem lesz hiábavaló.

"Nehezen tudtam csak elfogadni a hátországban betöltött szerepemet, s igazán elhinni azt, hogy mi, akik csak ülünk és gépelünk, szintén szolgálunk." (Philip Yancey: Hová Tűnt az Örömhír? Harmat, Budapest 2019)

Nagyon sokan látnák szívesen, ha Isten valami látható, érzékelhető dolgot tenne, cselekedne az életükben, a környezetükben, ami bizonyítaná, hogy a Bibliában leírt dolgok nem múltak el, nem csak érdekes mesés történetek, hanem bemutatkozás, minta az Isten részéről, hogy felismerhessük Őt. Nekem egy évekkel ezelőtt megtörtént eset és egy nemrég olvasott bibliai történet állt össze egésszé egy kora reggeli igeolvasás és elmélkedés alkalmával. Egyetlen barátommal osztoztunk a közösségben Isten előtt egy szent helyen.

Az apostolok cselekedetei 10. fejezetét olvastuk el és beszélgettünk. 

34Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, 35hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik. 36Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura! 37Ti tudjátok, mi történt, Galileától kezdve egész Júdeában, az után a keresztség után, amelyet János hirdetett: 38a názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög igájában vergődött, mert az Isten volt vele. 39Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő tett a zsidók tartományában és Jeruzsálemben. Őt azonban fára feszítve megölték, 40de Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy megjelenjék, 41de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket Isten előre kiválasztott: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból. 42És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. 43Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.

44Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét. 45És elámultak a zsidók közül való hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. 46Hallották ugyanis, amint nyelveken szóltak, és magasztalták az Istent. Akkor megszólalt Péter: 47Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy vették a Szentlelket, mint mi? 48És úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében.

Valahogy az egész történet megelevenedett előttem, s ahogy beszélgettünk feltűnt valami. Isten lelke már azelőtt a római százados és családja szívébe költözött, hogy vízbe merítették volna őket, megkeresztelték volna őket az akkori kor pásztorai, lásd Péter apostol. Ezek az emberek keresték Istent, az ugyan nem derült ki, hogy miért, de eljutottak odáig, hogy szükségük volt Istenre. Péter elment hozzájuk, elmondta a tömör evangéliumot és elsőre nem vízzel, hanem tűzzel, azaz Szentlélekkel lettek megkeresztelve.

Most elmondom azt, hogy miként lett előttem igazzá, igazsággá ez a történet, nem mintha eddig nem hittem volna annak amit olvasok, de mindjárt megértitek miért elevenedett meg mindennél jobban. Kornéliuszt, a római századost Isten hírnöke szólította meg először.

1Élt Cézáreában egy Kornéliusz nevű férfi, az úgynevezett itáliai csapat századosa. 2Egész háza népével együtt kegyes és istenfélő ember volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelenül könyörgött Istenhez. 3Ő az egyik délután három óra tájban látomásban tisztán látta, hogy az Isten angyala bemegy hozzá, és megszólítja: Kornéliusz! 4Ő pedig rátekintett, és megrémülve kérdezte: Mi az, Uram? Erre az angyal ezt mondta neki: Imádságaid és alamizsnáid feljutottak az Isten elé, és ő emlékezik azokra. 5Most azért küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz azt a Simont, akit Péternek is hívnak. 6Ő egy Simon nevű tímár vendége, akinek a háza a tengerparton van.

7Miután eltűnt az angyal, aki vele beszélt, előhívta két szolgáját és egy istenfélő katonát azok közül, akik állandóan mellette voltak. 8Ezeknek mindent elmondott, majd elküldte őket Joppéba.

Egy kedves, roma népcsoportba tartozó hölggyel beszélgettem egyszer miután együtt imádkoztunk. Az egyik gyülekezeti elöljáróval voltunk nála látogatóban. Talán a társam kérdezte meg tőle, hogy végül is miért is jelent meg egyszer csak a templomunkban. Emlékezetem szerint ő így válaszolt. "Isten mondta, hogy menjek oda." Megdöbbentünk mindketten, mert persze nem ilyen egyértelmű és egyszerű válaszra számítottunk. "De, mégis, hát hogy is volt ez, meg miért is?" Faggatóztunk tovább. Szó szerint már nem emlékszem, de tartalmilag igen. Ez a kedves hölgy nagyon mélyponton volt az életében, anyagilag és lelki értelemben egyaránt. Ekkor Istenhez kiáltott, hogy mentse meg vagy véget vet az életének. Sokszor csak ennyire van szükség, segélykiáltásra Istenhez, egy őszinte fohászra. Mert volt válasz is. "Isten azt mondta menjek el a templomba." "És pont abba? Mármint a miénkbe?"- kérdeztünk vissza. "Igen, így volt"

Sem ezt az asszonyt, sem Kornéliuszt nem csengette fel senki , nem kapott szórólapot, nem hívogatták a barátaik, hogy menjen el gyülekezetbe. A keresztény zsidók nem hívogattak rómaiakat akkor még Jézushoz. És akkor még a mi gyülekezetünkből sem hívogattak senkit sem lecsúszott szociális helyzetű vagy előre megítélt származású emberek közül. Manapság sokan megvetik a roma embereket, akkoriban pedig minden zsidó gyűlölte a rómaiakat. Más-más okokból, de a helyzet nagyon hasonló volt. Egy minden hájjal megkent csalótól biztos nem fogadnánk el egy ilyen történetet, de a hölgy a maga egyszerűségével, csak úgy magától biztos, hogy nem tudott volna ilyesmit kitalálni. Semmi előnye nem származott belőle, hiteles volt. 

Sokan még a templomokba járó emberek közül is becsukják a fülüket amikor egy ilyen történetet hallanak, mert az nem illik bele a képbe. Velük nem történt ilyesmi, tehát akkor ilyen nem is történhet. Pedig "Isten nem halott" és ma is cselekszik. Olyan embereken mutatja meg a hatalmát akik

27(...) a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, (Pál első levele a korinthusiakhoz 1. fejezet)

Szégyennel és alázattal kellene mindannyiunknak a kegyelem trónusa elé borulnunk és magasztalnunk az Istent, mert így megmutatja magát nekünk, azért hogy ismerhetjük, hogy felismerhetjük őt. Miközben azon sápítozunk, hogy elfogynak a gyülekezeteink, Isten máshol tömegeket hív magához. Miközben másodlagos dolgokkal foglalkozunk, a lényeg talán már szem elől veszett. Nem akarunk kiköltözni sarokkő nélkülivé vált kártyavárainkból. Mindezeket a tényeket összeszorított fogakkal vég nélkül tagadjuk, mert félünk beismerni magunknak.

Jöjjünk rá arra, amire Péter is rájött.

Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, 35hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt. Akkor megszólalt Péter: 47Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy vették a Szentlelket, mint mi?  ( apostolok cselekedetei 10. fejezet)

Imádkozzunk olyan emberekért akikért úgy gondoljuk, hogy nem érdemes! Mondjuk el olyanoknak az evangéliumot, akiket biztosan nem érdekel! Nekik van rá a legnagyobb szükségük.