Mert én akartam ezt így!

 Ki irányítja az életünket? Kinek a kezében van? "Mindenki a maga sorsának kovácsa." Ismerős ez a latinból átvett közmondás. Eredetiben "Faber est suae quisque fortunae". Minden csak  rajtunk múlik, "Vedd kezedbe az életed!" Akarattal, határozottsággal tényleg sok mindent el lehet érni. De tényleg az egész életünket a kezünkben tudjuk tartani? Akinek már kicsit több tapasztalata van tudja, hogy ez nem igaz.

Függhet az életünk a politikai helyzettől, a munkahelyünktől, a családi hátterünktől, bármely embertől akire éppen rábízzuk, vagy nem bízzuk azt. A buszsofőrre rábízzuk magunkat, hogy balesetmentesen elvisz "A"-ból "B"-be. Egy részeg sofőrre aki velünk szemben közlekedik, azonban már nem bíztuk rá. Az időjárás, a természeti katasztrófák szintén nincsenek az irányításunk alatt. Alapvetően az a következtetés vonható le, hogy az életünket csak részben tudjuk a kezünkben tartani, s a bizalmunkat a bajok kis valószínűségébe vetjük. Nem gondolunk arra állandóan, hogy baleset érhet bennünket, sem arra, hogy valamilyen bűntény áldozatai leszünk. Arra sem gondolunk állandóan, hogy megbetegedhetünk, vagy a használati tárgyaink elromolhatnak. A munkahelyünkre sem úgy megyünk be általában, hogy bármikor elveszíthetjük azt.

De mi van akkor, ha fentiek közül bármelyik - vagy olyasmi amit fel sem soroltam - bekövetkezik? Sokszor azonnal elkezdjük keresni, vagy utólag felismerjük az okokat, vagy keresünk valakit vagy valamit "bűnbaknak". Kétféle ember létezik, van aki általában mindig mindenért önmagát kezdi okolni, s vannak olyanok akik pedig legtöbbször másokat kezdenek hibáztatni. Ha az önértékelésed alacsony, leginkább magadra mutogatsz, ha önimádó vagy akkor keresel valakit akibe belerúghatsz, leginkább olyasvalakit aki a közelben van és nem tartod ellenfélnek.

Ez idáig emberi okoskodás. Van igazságtartalma, de nem abszolút igazság. A véges emberi gondolkodás szerint csak részigazságok vannak, a spirituális gondolkodás szerint azonban egy és örök igazság van. A két álláspont képviselői pedig az idők végezetéig elvitatkozhatnának ezen, csak közben sajnos, mind a ketten meghalnak. Ez tehát biztosan egy örök igazság, amely a részigazságok híveit most talán kicsit elkeseríti.

22Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.(Pál első levele a korinthusiakhoz 15. fejezet)

Tehát a fentebb idézett bibliai vers első fele biztosan igaz, a másikban pedig a hívő ember tapasztalati úton megbizonyosodhat még a halála előtt.

Jézus a követőinek szenvedést ígér, akkor vajon miért követik sokan mégis? Mazohisták vagyunk? 

33Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.(János evangéliuma 16. fejezet)

Hozhat-e valami jót a szenvedésünk? Én megtapasztaltam ezt. Egyetlen feltétele van ennek, a Jézusba vetett bizalom. Enélkül a szenvedés elpusztít bennünket.

Gondolkozz el rajta, hogy megtörtént-e már ez veled? Szenvedtél-e már úgy, hogy ezt követően arra ébredtél rá megérte, mert valami sokkal értékesebbel ajándékozott meg az Úr, mint amibe a szenvedésed került?

Zárásként egy verset csatolok amely az alábbi bibliai versre íródott:

24Így szól az ÚR: Ne vonuljatok fel, és ne harcoljatok testvéreitekkel, Izráel fiaival! Térjen haza mindenki, mert én akartam ezt így! Ők hallgattak is az ÚR szavára, és hazatértek az ÚR szava szerint.(A királyok első könyve 12. fejezet)

 

Miklya Zsolt:  „ÉNTŐLEM LETT E DOLOG”

„Éntőlem lett e dolog”:
a szükség és a szenvedés,
hogy tárcád üresen kopog,
hogy bánat hangol újra, és
csalódás marja szívedet,
mert jó barátod elhagyott,
de búban-bajban ne feledd,
hogy éntőlem lett e dolog.

S bár görnyedezve hordozod
a vállad nyomó terheket,
és igazából nem tudod,
hogy ez most miért kell neked,
de bízzál bennem gyermekem,
és akkor megtapasztalod,
az életed kell énnekem,
mert éntőlem lett e dolog.

Hisz Szent Fiam is szenvedett,
ki fájdalmaknak férfia,
hát akkor miért kell neked
a könnyű lét olcsó díja?
Tudd meg, mindennek ára van,
bár látom, másként gondolod,
de néked adtam önmagam,
lásd, éntőlem lett e dolog.

S míg e világot szenveded,
a csalást és az árulást,
emeld fel énhozzám szemed,
és kapsz örök megújulást.
Minden tövised eltűnik,
ami testedbe adatott,
szívedbe ha beköltözik:
„Éntőlem lett e dolog”.

1998