Miért hiteltelen az Egyház?

 Azok a keresztyének akik könnyen megsértődnek jobb, ha most azonnal elovassák az egyik legfontosabb szentírási részletet.

Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. (Kol 3,12-13)

Az Egyház fogalmát szükséges tisztázni társadalmi és spirituális szempontból.

"Az egyház azonos hitelveket követők, vallásuk gyakorlása céljából létrehozott társadalmi szervezet, amely elnevezést főként a kereszténységhez tartozó csoportokra használnak. Köznapi szóhasználat szerint a keresztény hívek szervezett közössége."

Mindent az ő (Jézus) lába alá vetett, és őt tette mindenek felett az egyház fejévé. Ez az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben. (Ef 1, 22-23)

Fontos kiemelnem, hogy az Egyház, mint társadalmi szervezet tud hiteltelen lenni, de mint spirituális közösség (mindenki, aki Jézus Krisztusba mint megváltójába veti hitét) nem tud hiteltelenné válni.

Minden egyháznak, felekezetnek, társadalmi szervezetnek vannak Jézusban hívő tagjai, tehát ezekben a szervezetekben jelen van a spirituális közösség, Krisztus teste.

Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket. (Máté 6, 14-15)

A megbocsátás spirituális parancs, amelynek vannak az életünkre nézve következményei. A bűn is spirituális fogalom és ennek is vannak az életünkre nézve következményei. Ezek a romlás, pusztítás (önmagunk és a környezetünk is rombolódik) és végső soron a halál.

A spirituális egyháznak, Krisztus testének tagjai azért nem tudnak hiteltelenné válni, mert a tagság a kegyelem uralma alatt él és uralkodni tud a bűnön.

Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta! (1Mózes 4,7)

Amikor elveszítjük az uralmunkat a kívánságainkon, engedünk neki, akkor ismét a törvény uralma alá kerülünk, de ettől még az Egyház mint társadalmi szervezet nem vet ki magából, ha a spirituálisnak nem is vagyunk épp tagjai. Ezt a mezsgyét egyyedül Isten ismeri, erről nem mi döntünk és nem tudjuk megítélni.

Ami biztos azonban, hogy minden olyan kilengésünk, ami a kegyelem útjától eltér, ahol pl. mi számonkérjük  másokon azt, amit nekünk megbocsátottak, a társadalmi megítélésünknek nem fog kedvezni.

Nemrég olvastam egy református cikk megosztás felvezetését:

"Voltak mindig hűséges Krisztus követők egyházunkban! Még az egyházvezetésben is! Ismerjük meg életüket, kövessük példájukat!"

Ez alátámasztja az a feltevést amiről eddig írtam. Ezen egyébként én elszomorodtam. Nem jó az, ha egy felekezet odáig jut (azért a reformátusokról írok, mert én is az vagyok), hogy bizonygatni kell, volt, van spirituális közösség a társadalmi szervezeten belül. Ennek előzménye "Ez is református" , hogy "„2024-ben nagyon régóta nem tapasztalt megrázkódtatások érték a Magyarországi Református Egyházat." 

Ez a kommunikáció az sejteti, hogy elismerjük, bizony a diakóniai szolgálatunkra és sok minden egyéb cselekedetünkre olyan árnyék vetül, amelyet nem csak mások állítanak rólunk, hanem mi magunk is elismerünk.

Az én személyes véleményem az, hogy míg egyetemes egyházi szempontból jó és helyes, hogy megbocsátunk azoknak akik akarva vagy akaratlanul, de Református Egyházunk társadalmi megítélését rombolták (egyrészt a reflektorfényben lévő vezetőinknek, másrészt a szekuláris média hiénáinak) és előbbiek esetében nem gondoljuk, hogy Krisztus testéből ki kellene vetni őket (utóbbiak bent sincsenek, tehát a kérdés nem releváns), a társadalmi szervezetben betöltött vezetői tisztséget, mint a bűn következményét, az alól való felmentését, foganatosítani kellene. Az ige lehet csak egyedül zsinórmértékünk.

Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, (2Kor 6,3)

Itt nem arról a megütközésről van szó, amit a szekurális média kifejtett, hanem arról, amit a társadalmi szervezetünk tagjai kifejtettek. Őértük és őmiattuk kellene alázattal visszavonulni.

Ő így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál. (Luk 22, 25-27)

Imádkozom jó döntésekért, hogy ha valaki képes lesz rá, hogy a legkisebb legyen miután az asztalnál ült, ezzel szolgálja egyházi közössége javát.

Úgy legyen!